Több mint háromezerrel bővült az ápolási díjra jogosultak köre

 

Több mint háromezerrel, 50 700-ról 54 ezerre bővült azoknak a köre, akik jogosultak az ápolási díj valamelyik formájára – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány januártól – új kategóriaként – a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.


A gyod összege jövőre 24 százalékkal 124 ezer forintra emelkedik, de a kormány célja, hogy az összeg 2022-ig elérje az akkori minimálbér szintjét – hangsúlyozta, hozzátéve: akik 20 évig otthon ápolják gyermeküket, 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést is kapnak.

Az államtitkár kitért arra is, hogy januárban minden egyéb ápolási díj összege 15 százalékkal emelkedett, a következő három évben pedig 5-5-5 százalékkal nő majd.

Az emelkedés a költségvetésben is látszik: míg 2010-ben 15, jelenleg 45 milliárd forint áll rendelkezésre a teljes ápolási kasszában – közölte.

Az államtitkár rámutatott: a gazdaság teljesítménye teszi lehetővé, hogy a kormány jóval több támogatást tud adni azoknak, akik ezt az „embert próbáló feladatot” végzik.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt hangoztatta, hogy bár az ellenzék korábban követelte az ápolási díj emelését, december 12-én a parlamentben „ezeknek a jogszabályoknak a megszavazása helyett a munka törvénykönyve miatt sípoltak” az ülésteremben

A címlapfotó illusztráció.