Átadták az M2-es gyorsforgalmi út bővített szakaszát

 

Átadták az M2-es gyorsforgalmi út csaknem 20 kilométer hosszú kibővített, illetve felújított szakaszát, így keddtől kétszer két sávon közlekedhetnek az autósok Budapest és Vác között.

Cikkünk frissült.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a beruházás átadásakor hangsúlyozta: Magyarország ambiciózus célja, hogy 2030-ra az Európai Unió öt legjobb országa közé tartozzon.

Ehhez pedig elengedhetetlen a fejlett közlekedési infrastruktúra kialakítása, annak elérése, hogy 30 perc alatt az ország bármelyik pontjáról elérhetővé váljon egy gyorsforgalmi út – tette hozzá.

Mint elmondta: az elmúlt évek teljesítménye azt mutatja, hogy jó úton járunk, hiszen Magyarország az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága.

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Emlékeztetett arra, hogy 2019 második negyedévében mért 5,2 százalékos növekedés csaknem négyszerese az uniós átlagnak, a beruházási ráta immár meghaladja a 27 százalékot, 2010-hez képest 850 ezerrel többen dolgoznak, és a reálbérek hetedik éve töretlenül emelkednek – sorolta az eredményeket az államttkár.

Arról is szólt, hogy 2010 óta immár 6 ezer kilométernyi út újult, illetve újul meg, és míg 2010-ben csupán 1277 kilométernyi gyorsforgalmi út volt elérhető, ma már több mint 1500 kilométernyi utat használhatnak a családok – mondta Schanda Tamás.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Pest megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy Magyarország jó úton jár, és már a váciak, illetve a dunakesziek is.

Kiemelte, hogy a kibővített út, több mint 250 ezer ember mindennapi életét könnyíti meg, immár biztonságban közlekedhetnek a családok a korábban balesetveszélyes szakaszon, továbbá a fejlesztés nyomán új beruházások valósulhatnak meg, új munkahelyek jöhetnek létre a térségben.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Pest megye 5. számú választókerületének képviselője úgy vélekedett, hogy a kibővült útszakasz lehetővé teszi, hogy még élhetőbbek legyenek a magyar családok mindennapjai, és az emberek több időt töltsenek szeretteikkel, és még inkább hozzáférjenek a kultúrához.

Mert nincs erős ország, erős családok, erős gazdaság és erős kultúra nélkül – mondta a politikus. Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja a 2010 előtti Magyarországot egy kétszer egy sávos úthoz hasonlította, ahol mindenki kénytelen volt lassan menni, mert lassan haladt a kocsisor elején haladó autó, előzni meg senki nem mert.

Viszont 2010-ben – folytatta – egészen más fokozatra kapcsolt az állam, ezért felgyorsult, immár kétszer két sávon halad az ország fejlesztése – mondta a kormánymegbízott.

A mintegy 33 milliárd forint értékű beruházást a Széchenyi 2020 Program keretében, az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával finanszírozták.

A fejlesztés keretében két új csomópont, egy új fél csomópont és öt új híd épült, illetve felújítottak 14 meglévő hidat. Közel 3 kilométernyi zajárnyékoló falat létesítettek, 10 kilométer hosszan beton terelőfalakkal választották el a két útpályát. Továbbá 6 kilométer hosszan vízzáró réteggel burkolták az árkokat a vízbázis védelme érdekében és 4,5 hektárnyi véderdő telepítésére is sor került.

A beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Strabag konzorciuma valósította meg.