Folytatódott az ellenzéki cirkusz az MTVA épületében

 

A pénteki fenyegetések után, szombaton DK-s képviselők egy csoportja személyesen jött a közmédia székházához. A decemberben megkezdett cirkusz folytatódott: ismét egy közleményt akartak beolvasni, ráadásul olyat, aminek a tartalma sértő a közmédiára. A bíróság nem jogerős ítélete ellenére úgy gondolták, hogy nekik mindenhez joguk van – közölte az M1 Híradója.

Tavaly decemberben rontott neki Varju László az MTVA biztonsági őreinek, akik a stúdiót védték, amelyben éppen élő adás zajlott.

De a szocialista Bangóné Borbély Ildikó is megpróbálta az őröket arrébb taszigálni. Közben mindent élőben közvetítettek a telefonjaikkal egy közösségi oldalon az ellenzéki politikusok. A dolgozók arca is rendre feltűnt a felvételeken.


Varju László is az őrök felé fordította a telefonját, amikor arra kérték, hogy álljon fel. Egyiküknek a nevét is megkérdezte, miután válaszolt gazembernek titulálta.

A politikusok a szerkesztőket és a riportereket is zaklatták, filmezték, fotózták őket és a neveiket tartalmazó, az ajtóra kifüggesztett munkabeosztást is megmutatták.

Eközben a közvetítéseikben folyamatosan sértő megjegyzéseket tettek rájuk.

A jobbikos Szilágyi György pedig kérkedett is azzal, hogy megmutatja az egyik operatőrt, aki a folyosón zajló eseményeket filmezte. A Jobbikos Stummer János hamis tűzriadót is csinált, ezzel is megzavarva a közüzem működését.

A biztonsági őrök többször is felhívták a képviselők figyelmét, hogy a stúdió és a szerkesztőség üzemi területnek minősül,

ahová nincs joguk bemenni, de ezzel nem foglalkoztak.

Tudatosan léptek be az épületbe, akcióikkal tudatosan próbálták megzavarni a tévé működését és tudatosan át akarták venni a stúdió irányítását.

Mivel az országgyűlési képviselők magatartása ellentétes volt a közmédia belső rendjével, ezért az épületben tartózkodásukat az MTVA jogszerűtlennek minősítette és birtokvédelmet kért.

Pénteken azonban az első fokon eljáró bíróság elutasította az óbudai jegyző tavaly decemberi birtokvédelmi határozatát. Az ítéletet Gáti Péter Gyula bíró hozta meg.

Az ítélet nem jogerős.

Az ellenzéki képviselők azonnal elkezdték fenyegetni a közmédiát. Gyurcsány Ferenc pártja, a DK közleményében úgy fogalmazott, hogy „Közmédia! Akkor hamarosan újra nálatok”.
Hadházy Ákos közösségi oldalán azt írta: „biztos, hogy vissza kell mennünk oda!”

Az MTVA egyik jogi képviselője, Csóka Velmira arról beszélt, hogy az ellenzéki politikusok tévesen értelmezik az ítéletet. Hangsúlyozta: az országgyűlési képviselők továbbra sem léphetnek be korlátlanul közintézményekbe, így az MTVA épületébe sem.

„A képviselői jogosultság egy tájékoztatási felvilágosítás kérési jog. Ezt szabályozza a vonatkozó országgyűlési törvény a képviselők jogállásáról. Messze túllépve és messze a jogosulatlanság határain túllépve a képviselők olyan, képviselőkhöz méltatlan magatartást fejtettek ki, amit a képviselői jogosultságuk már nem teremt meg, hiszen személyiségi jogokat sértettek” – fogalmazott.

A jogászok hangsúlyozták: ez csak egy döntés volt a sok közül, az eljárás másodfokon folytatódik.

Az ellenzéki képviselők cirkusza szombaton folytatódott az MTVA-ban. Négy DK-s képviselő jelent meg a székházban azért, mert szerintük a bíróság nekik adott igazat.

Többször hangsúlyozták, hogy nekik mindenhez joguk van.

Az ellenzéki képviselők egy nyilatkozatot is elküldtek e-mailen az MTVA-nak, a szöveget Vadai Ágnes fel is olvasta a szákház portáján.

A székház előtt várakozó újságíróknak azt mondták, a nyilatkozaton túl további szereplési lehetőséget követlenek.

„Az ellenzéki képviselőknek az önkormányzati választásokra adjanak teret! Adjanak lehetőséget, mert különben magunk vesszük vissza azt, ami nekünk jár” – fogalmazott Varju László.

Az ellenzéki képviselők cirkusza hétfőn folytatódik.