Újra egészségügyi válsághelyzet kihirdetését kéri a DK

 

A Demokratikus Koalíció újra arra szólította fel a kormányt, hogy hirdessen országos egészségügyi válsághelyzetet.

László Imre, a DK egészségügyi szakpolitikusa pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a Népszava információjára hivatkozott, amelyik szerint rendkívüli felmondást helyezett kilátásba október elsejére a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 68 baleseti sebésze, amennyiben a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit.


A parlamenti képviselő azt mondta, ha ez bekövetkezik, akkor október elsején gyakorlatilag összeomlik a főváros traumatológiai ellátása. László Imre hangsúlyozta, a traumatológusi is a hiányszakmák közé tartozik.

A kormánynak be kell ismernie és ki kell hirdetnie az egészségügyi válsághelyzetet, mert az országnak joga van tudni, hogy az egészségügy már csak akadozva működik – fogalmazott. A következő lépésben emelni kell az orvosok, az ápolók és a kórházi dolgozók bérét, rendkívüli eszközbeszerzéseket kell elrendelni és maradéktalanul ki kell fizetni a kórházak adósságát – tette hozzá.

A politikus bírálatként azt mondta, soha nem fordított ilyen keveset kormány az egészségügyre, mint a mostani. A kormányzat GDP arányosan a költségvetés 6,9 százalékát költi az ágazatra, miközben az uniós átlag 9-10 százalék között van – mutatott rá.

Kérdésre válaszolva László Imre kijelentette, amennyiben a 68 orvos felmond, akkor a többi, traumatológiai esetekkel is foglalkozó fővárosi kórház nem lesz képes ellátni a betegeket.