Megnyílt a gyalogosforgalom számára a faltól falig megújított Vörösmarty tér, az ősz végéig a csatlakozó kis utcák felújítása is elkészül, megszépül a Deák Ferenc utca Bécsi utca és Apáczai Csere János utca közötti szakasza, valamint a Vigadó utca és a Harmincad utca is - közölte az V. kerületi önkormányzat kedden az MTI-vel.
A téren már végeztek a kivitelezési munkálatokkal, jelenleg a műszaki átadás-átvételi eljárás zajlik, amely ugyan még kisebb munkálatokkal jár együtt, de legkésőbb október 15-ig ez a folyamat is lezárul. Addig is, bár a tér még munkaterület, a gyalogosok számára már jóformán zavartalanul használható.
A műemléki védettségű Vörösmarty-szoborcsoportot restaurálták, körülötte a státuszához méltó közterületet alakítottak ki. A felújított Vörösmarty-szoborcsoport körül kialakított „térmag” egyedi kiosztású andezit burkolatot kapott. Ez a sötét árnyalatú anyag kiemeli a környezetéből a Vörösmarty-szoborcsoportot, így a világossá vált szobor szinte lebeg a térmag felett, amit a tér új elrendezése teljes mértékben körüljárhatóvá is tett.
A megújult V. kerületi Vörösmarty tér
A tér klimatikus viszonyainak javítása érdekében a térmag köré burkolatba integrált, ritmusosan kiosztott párásító fúvókákból álló rendszert alakítottak ki. A téren közel tíz százalékkal nőtt a zöldfelületet nagysága. A korábban is ott álló tíz fa mellé tizenöt új fát telepítettek. A fák és a megújult gyepfelület gondozásáról automata öntözőrendszer gondoskodik. A zöldfelületet határoló mészkő szegélyelemek egyben ülőfelületek, amelyek a fák árnyékában biztosítják a pihenés lehetőségét.
A Harmincad utcában nyolc nagyméretű planténerbe ültetett fát helyeznek el, mert ott fut a kisföldalatti alagút, ami rendkívül sűrű közműhelyzetet eredményez, így hagyományos ültetett növények elhelyezésére nem volt mód. Az Oroszlános kutat áthelyezték, ezáltal a Harmincad utca és a Vörösmarty tér csatlakozásánál kialakuló önálló térrészlet központi elemévé vált.
„A zöld szemlélet jegyében a kutat az ivóvízhálózatra kötötték, így az mostantól ivókútként is működik, ezzel is lehetőséget teremtve a műanyag hulladék termelésének elkerülésére” – áll a közleményben. A tér átépítése során a korábbi klasszikus kandelábereket nemcsak megtartották, hanem teljesen fel is újították és az egész tér megőrizve a hangulatát, korszerű és energiatakarékos köz- és díszvilágítási rendszert kapott.
A több mint harminc éves, elhasználódott betontérkő járófelületet magas minőségű, egyedi kialakítású és megjelenésű természetes lapkő burkolat - andezit, gránit és mészkő - váltotta le. A felhasznált kőanyag nemcsak látványos megjelenést kölcsönöz a térnek, hanem rendkívül strapabíró és egyben időjárásálló is.
A téren rejtett módon alakították ki a korábbi, elavult csapadékvíz elvezető rendszert. Ezen kívül, annak érdekében, hogy a téren meglévő funkciók - teraszok és kulturális rendezvények - is egységes, rendezett arculatot kaphassanak, az ehhez szükséges, elektromos csatlakozásokkal ellátott, rejtett napernyő fogadóhelyek kialakítása és a rejtett közműhálózat kiépítése is megtörtént.
A beruházást az V. kerületi önkormányzata valósította meg.