Megannyi látnivalót ígér Tatabánya

 

Tatabánya hetvenkétezer lakosával Komárom-Esztergom megye legnagyobb lélekszámú települése. Megannyi történetet és titkot rejt, a leporellók és a turisztikai kiadványok „fiatal városként” emlegetik, de Tatabányán és környékén az őskor óta zajlik az élet.

A mai Tatabánya 1947-ben alakult várossá: Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla és az akkori Tatabánya egyesülésével. Tatabánya múlteredete azonban sokkal korábban, az őskorban kezdődött. Ezt igazolják a város leglátogatottabb természeti kincsében, a Szelim-barlangban végzett régészeti kutatások is, amelyek során tízezer éves leletek is felszínre kerültek. A barlang a Neander-völgyi ősember óta folyamatosan lakott, onnantól kezdve minden régészeti kultúrának az emlékanyaga előkerül.

A kutatások szerint a Szelim-barlang egy átmeneti szállás vagy téli áttelelő hely lehetett a Neander-völgyieknek. De az is felmerült, hogy csak a húst tárolták itt, ugyanis mai napig vannak olyan részek, ahol tökéletes a hőmérséklet a mikroklímának köszönhetően. A barlang neve a feltételezések szerint I. Szelim oszmán szultán nevéből eredhet.

Régi földtörténeti időszakban keletkezett

A barlanghoz mondák is kötődnek, mint például a kincset őrző sárkány, de a tatár és a török időkhöz is kötik, amikor a környező falvak búvóhelyeként is szolgált. A bujdosók rejtekhelyét végül a támadók meglelték, felgyújtották, a menedéket keresők pedig a tűz martalékává lettek.

A barlang keletkezésének története szerint a heggyel együtt emelkedett ki a kréta korban. Nemcsak a Szelim-barlang érdekes tatabányai látnivaló, de maga a Kőhegy is. A természeti helyszín minden korosztályt kiszolgál, innen

túraútvonalak és tanösvények is elérhetők.

Itt található a Gerecse Kapuja látogatóközpont is, ahonnan egy kellemes túrára található a Ranzinger Vince-kilátó. A bányászati emlék, amely egykoron a „XII-es akna” felvonója volt, ma kilátópont, amelyről mesés panoráma nyílik a városra.

A Gerecse Kapuja látogatóközpont Tatabányán 2018. szeptember 13-án. A tatabányai Turul emlékmű közelében lévő látogatóközpontban étterem, az emlékmű történetét bemutató interaktív kiállítás és ajándékbolt található. A létesítménytől tanösvények vezetnek a Gerecse Tájvédelmi Körzet látványosságai felé, a Szelim-barlanghoz és a Ranzinger Vince kilátóhoz. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A Gerecse Kapuja látogatóközpont Tatabányán (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A tatabányai Kő-hegyen Európa legnagyobb madárszobra és a város jelképe, a turulszobor áll. A Tatabánya jelképévé lett emlékmű és környezete a régió egyik legfelkapottabb kirándulóhelye. Helyiek és turisták, családok és kirándulók mind szívesen látogatnak el ide.

Az emlékmű története szerint egy helyi tanító, Kisfaludy Mihály arra gondolt, hogy szobrot kellene a hegyen emelni. Két jó barátja, Feszty Árpád és Jókai Mór támogatásával javaslatot nyújtottak be a vármegyének, és megindult a pénzgyűjtés az impozáns Turul-emlékmű megalkotására, amelyet végül 1907-ben avattak fel.

A Turul nemcsak Tatabánya, hanem az egész magyar honfoglalás emlékműve és a szimbóluma, hiszen ide köthető az

Árpád-ház eredetmondája és a honfoglalás.

A város történelmi múltjának útvesztőiben a Tatabányai Múzeum állandó kiállításai mind a várostörténeti, mind a bányatörténeti múlt vonatkozásában útbaigazítanak. Első lépésként a Vértes Agórája kulturális központot érdemes felkeresni, itt található ugyanis a városi múzeum. A helytörténetet felölelő állandó kiállításon nemcsak a történelem, hanem a táj és az abban élő ember kapcsolata is világossá válik, és kiderül, melyek voltak azok az adottságok, amelyek miatt a régió mindig is különösen vonzó volt az ember számára.


De nemcsak a táj, hanem ember és ember viszonyáról is mesélnek a kiállított ereklyék, leletek. Az egyik legérdekesebb kiállítási darab az örökkévalóságig ölelkező pár. A régészeti lelet a késő rézkori kultúrából származik, egy férfi és egy nő csontvázának maradványai. Ez egy körülbelül 3000 évvel Krisztus előtti lelet, valószínűleg egy egymást szerető emberpárról van szó, és a sírig tartó szerelmet szimbolizálhatja.

Elnéptelenedett régió volt

A törökök idején, amikor még csupán Bánhida, Alsógalla és Felsőgalla települések nevét jegyezte a krónika, elnéptelenedett a régió. Bánhida például 1541-ben még 15 portával szerepel a török adólajstromban, de 1543-ra már teljesen lakatlanná válik. A törökök kiűzését követően a tatai uradalmat Esterházy József gróf 343 524 forintért vásárolta meg, majd az elnéptelenedett területet szlovák és német telepesekkel népesítette be.

A mai város bánhidai részére szlovákok érkeztek. Elsősorban Pozsonyból, Nyitráról, Trencsényből jöttek, elsősorban földműveléssel foglalkoztak és szőlőt termesztettek. A helyi szlovákság hagyományait hosszú évszázadok távlatából is őrzik. A hagyományőrzés központja pedig a városrész temploma mellett megbúvó egykori iskola épülete. A Szlovák ház

ma közösségi és egyben helytörténeti kiállítótér.

Az egykor szintén önálló településként létező Alsógalla városrészen, ugyancsak egy valaha volt iskolaépületben lelt otthonra a helyi kisebbség, a svábok múltjának emléket állító kiállítótér. Az első német családok már 1733-ban megkezdték a földek művelését, az élet újrateremtését az elnéptelenedett mai Alsógalla és Felsőgalla közötti területen.

A Turul emlékmű a Gerecse Kapuja látogatóközpont közelében Tatabányán 2018. szeptember 13-án. A látogatóközpontban étterem, az emlékmű történetét bemutató interaktív kiállítás és ajándékbolt található. A létesítménytől tanösvények vezetnek a Gerecse Tájvédelmi Körzet látványosságai felé, a Szelim-barlanghoz és a Ranzinger Vince kilátóhoz. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A Turul-emlékmű (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Az utazók Ulm városáig lovas kocsival vagy gyalog mentek, majd onnan a Dunán hajóztak hazánkig. A krónika szerint minden kedvezmény ellenére nehéz életre találtak az első generációs németek Felsőgallán-Alsógallán, és csak fáradtságos munkával sikerült felépíteni falvaikat, valamint termőre fogniuk a földeket.

A bányászat fejlődése már a századforduló után megteremtette az önálló Tatabánya települést. A gazdasági fellendülés az addig megszokott életvitel egészét felborította, és jelentős változásokat hozott a lakosság hétköznapjaiban, kultúrájában, de még a természeti tájban is. 1906-ra Tatabánya már kinövi a közigazgatási határait és maga a bányatelep a szomszédos községek területére terjeszkedik, kialakul a négy településből álló mai városterület, amit az épületekben, munkaerőben és közösségi szerveződésben is egyre inkább a bánya köt össze.

A szénbányászat múltja is megismerhető

A szénbányászat múltját a hajdani XV-ös aknatelep, a mai Bányászati és Ipari Skanzenben lehet megismerni. Az ipari skanzenben, a bányászkolóniák hatlakásos épületegységének szoba-konyhás szolgálati lakásaiban megelevenedik a nem is olyan távoli múlt, az utolsó bányaüzem ugyanis 1987-ben zárta be végleg kapuit Tatabányán, míg például Fejér megyében csak 2004-ben.

A tatabányai Bánhida városrész határában látható az 1753-ban épült Lapatári malom, amely eredeti funkcióját már nem őrzi, de ez

Tatabánya egyik legrégebbi épülete.

Bár lisztet ma már nem őrölnek benne, de a malmot ma is lakják, és ha a látogatók kíváncsiak az épületre, a malom lakói szívesen körbevezetik őket. Az egykori malombirtokon ma már lovakat tartanak, és szívesen várják azokat, akik lovagolni szeretnének.

Alig pár kilométerre a malomtól található egy különleges, veterán autókat felvonultató magángyűjtemény is. A tér, amelyben ma egy tucat autó parkol, a hajdani tatabányai művelődési ház egykori épülete, ahol sokat tanulhatunk az automobilokról. A gyűjtemény a harmincas évek közepétől a hetvenes évek végéig terjed.