A nemzeti összetartozás a témája a Magyarország Étele 2020 szakácsversenynek

 

A nemzeti összetartozás a témája a Magyarország Étele 2020 szakácsversenynek, amelyre január 5-ig lehet nevezni.

Minden nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat, és kötelezően tartalmaznia kell három, a magyar trikolór színeit adó alapanyagot (piros paprika, túró, zöld színű zöldség vagy zöldfűszer). A kétfordulós versenyben az ételeket rangos szakmai zsűri bírálja el – mondta el az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke, Asztalos István pénteken.

Hozzáfűzte, hagyományt, modernséget és furfangot keresnek a nevezett ételekben. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy most 4 helyett 3 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére a versenyételek elkészítésére.

A részletes versenykiírás a magyarorszagetele.hu oldalon olvasható. Elvárás a nevezett ételekkel szemben, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetőek legyenek. A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1000 forint lehet.

A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte, 2010 óta fontos célja a magyar kormánynak, hogy minél jobb minőségű és minél egészségesebb ételek kerüljenek a magyar emberek asztalára.

Az elmúlt években jelentősen nőtt a magyar emberek által fogyasztott gyümölcs és zöldség mennyisége. Ma már a magyar emberek 96 százaléka minden nap fogyaszt gyümölcsöt vagy zöldséget, kétharmaduk több alkalommal is – fűzte hozzá a politikus, aki szerint ez a kormány intézkedéseinek, valamint a nagymértékű béremelkedésnek is köszönhető.

A szakácsverseny helyszíne a felcsúti Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola lesz. Az intézmény igazgatója, Bányai György hangsúlyozta, a magyar nemzeti identitás fontos részét képezi a magyar kulináris kultúra, az étkezési szokások, hagyományok összessége.

Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, magas színvonalú nemzeti konyha nem létezhet jó minőségű alapanyagok nélkül.

A címlapfotó illusztráció.