Przewalski-lovak és őstulkok élnek félvad körülmények között a Pentezugi Vadlórezervátumban. A terület a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozik, és a legszigorúbb védelmet élvezi.
A Pentezugi Vadlórezervátumot 1997-ben hozták létre a Pentezug projekt keretében, és a fő célja, hogy egy olyan vadon jellegű része legyen a nemzeti parknak, ahol minimális emberi beavatkozással lehet fenntartani a füves pusztát – közölte Kerekes Viola, a Hortobágyi Nemzeti Park projektkoordinátora az M1 Kék bolygó című műsorában. Elmondta, a füves puszta fenntartásához választották ki és telepítették be a Przewalski-lovat és a rekonstruált őstulkot.
A látogatóktól elzárt háromezer hektáros területen
A rezervátum elektromos kerítéssel van körülvéve, mely a vadlovakat és az őstulkokat visszatartja, de a vadon élő állatok, mint a vaddisznó, nyúl, róka és őz szabadon tudnak rajta keresztül közlekedni.
Pentezug területét 1997-ben nyilvánították rezervátummá az alábbi célokkal: megőrizni az érzékeny faunát és flórát a lovak és a marhák egész éves állandó legelése segítségével, támogatni a veszélyeztetett Przewalski-ló védelmi programját a populáció növelésével, aktívan tenyészteni a rekonstruált őstulkot, és javítani a fajta fenotípusán és a félvad körülmények közötti túlélésre való fizikai alkalmasságán, a vadlovakhoz és őstulkokhoz kapcsolódó kutatásokat végezni, mint például a rezervátum biodiverzitásának vizsgálata és a folyamatos legelés hatása a többi fajra.
A rezervátum a Hortobágyi Nemzeti Park és a Kölni Állatkert együttműködésének köszönhetően jött létre.
A Przewalski-ló veszélyeztetett faj, átlagosan 1,4 méteres magasságukkal azonban nem mondhatók kifejezetten nagy testűnek.
A fajt 1899-ben fedezte fel a tudomány számára Nikolaj Michajlowicz Przewalski (1839–1888) világhírű lengyel származású geográfus, Ázsia-kutató, cári katonatiszt-felfedező, és az európai emberek ekkor szereztek tudomást arról, hogy a régi, eurázsiai vadló, amely őshonos volt Eurázsiában, nem halt ki, hanem egy hozzá külsőleg nagyon hasonló állat még mindig él Belső-Mongóliában.
Jelentősen visszaszorult populáció volt
Akkoriban ez jelentősen visszaszorult populáció volt, és az 1960-as években el is tűntek a vadon élő lovak, állatkertekben azonban a befogott példányokat sikeresen szaporították.
Kínában 1985-ben, majd 1992-ben Mongóliában is elkezdődött az alfaj visszatelepítési programja. A projekt kezdetén a hortobágyi pusztára különböző külföldi állatkertekből összesen 23 egyed érkezett, ezek képezték a ménes alapállományát. Ma már 270 egyeddel Európa legnagyobb, egyben a világ második legnagyobb populációja él a rezervátumban.
Przewalski-lovak a Hortobágyi Nemzeti Parkban (Fotó: MTI/Oláh Tibor)
Kerekes Viola elmondta, nagyon fontos, hogy az ilyen veszélyeztetett állatfajoknak ne csak azon a területen jelöljenek ki élőhelyet, ahol eredetileg megtalálták egy kisebb populációját, hanem olyan élőhelyen is, ahol valamikor az ősei is éltek vagy, amely megfelelő számukra. A Przewalski-lovak ősei is vadon éltek, és a rezervátum arra törekszik, hogy ez itt is adott legyen.
A lovak egyáltalán nem szelídek, és
Szerencsére nem kell se chipes, sem sütési megjelölés. A lábon található csíkok, az úgynevezett vállkereszt vagy a színárnyalat egyedazonosító jellege miatt egy sima fotókatalógus alapján is be tudják azonosítani a kutatók, hogy éppen melyik lóval van dolguk.
A rezervátum nagy fűevői remek kutatási lehetőségeket szolgáltatnak a szakembereknek. A Przewalski-lovak esetében például különös szociális viselkedésüket is vizsgálják a kutatók. Mint kiderült, úgynevezett háremcsapatokban élnek, ahol egy mén, a kancái és az utódaik vannak, de találhatók fiatal mének is.
Drónokkal is vizsgálják a faj viselkedését
A szülői csapatot mindig elhagyják a fiatal állatok: a kancák háremcsapatba, a mének pedig az agglegénycsapatba csoportosulnak. Egy ménnek 5–6 éves korában lehet háreme. Hogy jobban belelássanak a világukba, a kutatók drónokat is segítségül hívnak a megfigyelésükhöz. A légi felvételek segítségével pedig elemzik a mozgásukat, és hogy hogyan döntenek egy-egy csoportos döntés meghozatalában.
A kutatás azért is különleges, mert a többszintű társadalmi rendszerek ritkák az állatvilágban. Néhány lóféle mellett a főemlősöknél, ceteknél és az embernél lehet hasonlót megfigyelni.
Az utolsó őstulok 1627-ben pusztult el
A rezervátum másik nagy testű fűevői, a rekonstruált őstulkok gyakran együtt legelésznek sörényes szomszédaikkal. 1627-ben elpusztult az utolsó őstulok. Ezzel a faj kihalt, de a genetikai állománya az összes szarvasmarhában benne van, hiszen az összes ma itt tartott szarvasmarhának az őse az őstulok vagy a tulok – magyarázta Kerekes Viola.
Őstulokcsorda a Hortobágyi Nemzeti Parkban (Fotó: MTI/Beliczay László)
Az 1900-as években fogalmazódott meg a szakemberekben, hogy vissza kellene hozni az őstulkot, azt a genetikai adottságot, amelyek benne vannak a marhákban. Az 1920-as és 1930-as években
amelynek eredményeként az 1930-as évek végére már olyan állományt hoztak létre, amelynek egyedei az őstulokra jellemző jegyeket mutattak. A hortobágyi állomány további keresztezések miatt eltér a világ többi részén tartott tulokcsapatoktól. A példányok szín, mintázat és viselkedés terén is rendkívüli, a leírásoknak megfelelő jegyekkel rendelkeznek, csak a szarvuk és testméretük marad el az ősökétől.
Az egykori őstulok akár 180 centiméteres marmagasságához 3 méternél is nagyobb testhossz is társulhatott. A rekonstruált őstulok kiválóan bírja a szélsőséges körülményeket, nemcsak nagyon jól hasznosítja a legelőt, hanem taposásával, legelésével kiválóan karban is tartja. Ezek az állatok ma úgy dübörögnek a hortobágyi pusztán, mint sok száz évvel ezelőtt az őseik tehették.
A faj még nem elismert Magyarországon
Jelenleg ez az állat Magyarországon még nem elismert faj. A cél ugyanakkor az, hogy elfogadtassák az országban. Ehhez különböző tanulmányokat, DNS-vizsgálatokat kell még végezni, és utána lehet elindítani a fajtaelismertetést.
Figyelmet nem csak a nagy testű élőlények kapnak a rezervátumban.
az alapvetően szikes terület szempontjából. Az összes itteni növény közül a veresnadrág csenkesz a legfontosabb. Az egészen kicsi, csomókban növő növény jellegzetessége, hogy mínusz négy fokban is képes nőni. Bár kevés termést hoz, de a terület 60 százalékán fordul elő, és a lovak is nagyon szeretik.
A veresnadrág csenkeszen kívül a szikes pusztai élőhelyen osztozik továbbá a cickafark és a sókedvelő sziki üröm is. Ezt a növényt előszeretettel rágcsálják a rezervátum lovai. Ez jót tesz az egészségüknek, ugyanis féreghajtó hatása van. A talaj magas sókoncentrációját kedveli továbbá a magyar sóvirág is, ez faj a világon csak Magyarországon fordul elő.
