Folytatódik a nyárutó a hétvégén

 

Péntek éjjel túlnyomóan derült lesz az ég, csupán elvétve fordulhat elő kevés felhő az égen. Csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél hajnaltájt elsősorban a Dunántúlon megélénkül. A hőmérséklet általában 7 és 15 fok közé csökken – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

(Forrás: OMSZ)

(Forrás: OMSZ)

Pénteken napközben túlnyomóan derült vagy gyengén felhős, száraz idő lesz. Több helyen megélénkül az északnyugati szél. A  hőmérséklet 24 és 29 fok közé emelkedik.

(Forrás: OMSZ)

(Forrás: OMSZ)

Szombaton a többórás napsütés mellett szakadozott felhősáv vonul át felettünk észak felől, gomolyfelhők is képződnek. Néhol – inkább a Duna–Tisza közén és az Északi-középhegység térségében – futó zápor előfordulhat.

Az északi, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik. Éjszaka a hőmérsékleti minimum 10 és 17, nappal a maximum 20 és 26 fok között alakul, délen lesz napközben a melegebb.

(Forrás: OMSZ)

(Forrás: OMSZ)

Vasárnap kevés felhő várható, majd teljesen kiderül az ég. Csapadék nem lesz. A délire forduló szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

(Forrás: OMSZ)

(Forrás: OMSZ)