A tiszántúli termőföldek öntözését is biztosítja a Keleti főcsatorna megújítása

 

Több mint hárommilliárd forint európai uniós támogatásból újultak meg a Keleti-főcsatorna műtárgyai az elmúlt három év alatt, ami lehetővé teszi 200 ezer hektár föld öntözését, a vízpótlás megoldását – hangzott el Bakonszegen a beruházás ünnepélyes átadásán.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója elmondta, a mintegy 60 éve átadott Keleti-főcsatorna csaknem 100 kilométeres szakasza érinti Tiszavasvárit, Hajdúnánást, Hajdúböszörményt, Balmazújvárost, Hajdúszoboszlót és Bakonszeget is. A Tiszántúl pedig az ország egyik legaszályosabb része, ezért nagyon fontos a helyes vízgazdálkodási rendszer kiépítése, karban tartása.

A főigazgató emlékeztetett rá, hogy a 2010-es árvizek után árvízvédelmi koncepciók születtek, a természeti katasztrófa kivédése érdekében, 2014-től pedig tudatos öntözésfejlesztés indult meg az aszálykárok enyhítésére, amit az európai uniós pályázati források tettek lehetővé.

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

Illusztráció (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

A most átadott rekonstrukció keretében elvégezték a Keleti-főcsatorna torkolati szakaszának kotrását, a tiszavasvári beeresztőzsilip rekonstrukcióját, a balmazújvárosi bukó felújítását. Hajdúszoboszlónál új duzzasztózsilipet, míg Bakonszegnél új vízleadó zsilipet építettek.

Láng István kiemelte, a magyar kormány 2020 és 2030 között évente 17 milliárd forintot szán öntözésfejlesztésre.

Vitányi István országgyűlési képviselő arról beszélt egyebek mellett, hogy a közeli Derecskén folyó 3,5 milliárd forintos vízgazdálkodási beruházásnak köszönhetően 9000 hektár termőterület válik öntözhetővé.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihar megyei közgyűlés elnöke a vízgazdálkodást olyan területnek nevezte, amellyel a teljes mezőgazdasági szerkezet képes megújulni. Reményét fejezte ki, hogy 2030-ra a kormány elképzelésének megfelelően minden gazda számára elérhető lesz az öntözéses gazdálkodás.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárkamara – NAK – megyei elnöke kiemelte, a vízgazdálkodás terén a legfontosabb a víz visszatartása, ugyanis több víz hagyja el délen az országot, mint amennyi északon beérkezik. Jelenleg 2 százalék az öntözhető terület nagysága az országban, míg az EU-ban 8 százalék – jelentette be, hozzátéve, ezen az arányon mindenképpen javítani kell.

A beruházást a kivitelezők nevében Kocsi Mihály jelképesen átadta Bara Sándornak, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának, aki bejelentette, jövőre elkezdődik a Keleti-főcsatorna Körös-völgyi 40 kilométeres szakaszának rekonstrukciója, hazai forrásból.