Lengyel Ferenc oxigénpalack nélkül vág neki a Manaszlu csúcsának

 

Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója helyi idő szerint csütörtökön érkezett meg Nepál fővárosába Katmanduba. A hegymászó a 8156 méter magas Manaszlu csúcsának elérését tűzte ki célul oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül.

Lengyel Ferenc hegymászó (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Kalifa Alpin Csapat MTI-hez elküldött tájékoztatója szerint a hegymászó néhány hivatalos ügyintézés után pénteken kezdi meg a hétnapos alaptábori felkészülést, fokozatosan emelkedik 700 méterről a 4700 méteren kiépített alaptáborig, átkelve az 5160 méteres Larke Pass-hágón. A tervek szerint Lengyel Ferenc szeptember 14-én érkezik meg az alaptáborba.


A hegymászó idei terve eredetileg az volt, hogy első magyarként megmássza a Sisapangma főcsúcsát, de a kínai hatóságok nem adtak senkinek mászóengedélyt, így választotta a Föld nyolcadik legmagasabb hegyét, a Manaszlut, amely a hegymászó első „nyolcezrese” lesz. Korábban már feljutott az Alpok összes – szám szerint 82 – négyezres csúcsára, amit rajta kívül csupán két magyar teljesített.

Lengyel Ferenc az MTI-nek adott korábbi interjúban elmondta, hogy az akklimatizációs körök csaknem 10–14 napot vesznek igénybe.

A hegymászó szerint ugyan célszerűbb lenne a 7400 méteren lévő négyes táborból indítani a csúcstámadást a Manaszlura, mert onnan közelebb van a csúcs, de egy ilyen magasságban eltöltött éjszaka vagy csak pár óra is nagyon lefárasztja a szervezetet, míg 6800 méterről pihentebben lehet felmenni, viszont többet kell mászni. Az, hogy melyik megoldást választja, csak a helyszínen fog kiderülni – hangsúlyozta a hegymászó.