Tízszeresére emelkedik a fogyatékkal élők színházlátogatását segítő összeg

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Érzékeny színház programja keretében a korábbi tízszeresére emelkedik a fogyatékkal élők színházlátogatását segítő pályázati forrás – jelentette be Kásler Miklós miniszter pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

A támogatás felhasználásával az intézmények az eddigieknél nagyságrendekkel több olyan előadást tarthatnak, ahol a siketeket és nagyothallókat jeltolmácsok, a vakokat és gyengén látókat pedig audió narrátorok segítik – mondta az emberi erőforrások minisztere.

Hozzátette: a kormánynak az a célja, hogy a fogyatékkal élők részére is átadja a kultúra nyújtotta kincseket. Ennek érdekében indították útjára a programot, amelyre eddig már 24 intézmény nyújtotta be a pályázatát, és 12 kérelmet már el is bíráltak – közölte a miniszter.

Tapolczai Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki maga is hallássérült, közölte, hogy a korábbi évi 6–11,5 millió forintról 100 millió forintra nő a pályázható összeg.

Ez azt jelenti, hogy amíg korábban maximum 500 ezer forintra pályázhattak az intézmények, az idén már 5 millió forintot is felhasználhatnak a fogyatékkal élők színházlátogatásának segítésére – hangzott el.

Ugyanakkor a forrás lehetővé teszi a jeltolmácsok, illetve az audió narrátorok továbbképzését, szakmai programok szervezését is – fűzte hozzá.

Arról is szólt, Magyarországon az 1998-ban elfogadott esélyegyenlőségi törvény garantálja a fogyatékkal élők jogait, ezt pedig kiteljesíti a 2018–2020-ban zajló Országos fogyatékosságügyi program.

Ugyancsak elkötelezettséget mutat, hogy Magyarország volt az első állam, amelyik ratifikálta a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt – mondta a politikus.