Ünnepségsorozattal emlékeznek meg az SE fennállásának 250. évfordulójáról

 

Több mint 3300 hallgató kezdi meg a tanévet az alapításának 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetemen. A pénteki ünnepélyes tanévnyitó során a frissen felvett hallgatók a negyed évezredes tradícióknak megfelelően az egyetem egyik legfontosabb méltósági jelvényére, az egyetemi jogarra tesznek esküt három nyelven.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, a tanévnyitó után kezdődik az akadémiai év, és ezzel párhuzamosan úgynevezett egészségnapokat szerveznek. Erre online lehet jelentkezni; az első ilyen szeptember 14-én lesz, ekkor a mentális egészségre helyezik majd a hangsúlyt.


A megnyitó ünnepségek sorozata már megkezdődött, jelenleg egy nyári egyetemen folyik, ahol 1700 diák különböző előadásokon vesz részt.

„A 250 éves egyetem, kötelez! Ezért ebben az évben bevezettük azokat a nélkülözhetetlen - döntően módszertani - változásokat, amelyekkel a klinikai gyakorlati képzés fejlődhet" – hangsúlyozta.

Ennek a legfontosabb része, amelyet az Egyesült Államokban és Németországban is alkalmaznak az, hogy blokkgyakorlatban tanulnak az orvostanhallgatók. Ez azt jelenti, hogy kisebb csoportokban, az orvossal heteket töltenek el a hallgatók és ez idő alatt sajátítják el a tananyagot.

A következő 250 év alapjait most teszi le az egyetem. Ennek egyik része volt a curriculum reform: az orvosi karokon tanulók (általános orvos, fogorvos, állatorvos) új kurrikuláris elemeket fognak tanulni. Ilyen például a rehabilitáció, a prevenció vagy a sportorvostan. Utóbbi bevezetése azért is fontos, mert az egészséget a legkönnyebben a sporttal lehet megőrizni,

a sport számos népegészségügyi problémára megoldást nyújt.

A prevencióra azért kell nagy hangsúlyt fektetni, hogy a lakosság minél több időt töltsön egészségben. Természetesen minél jobban telik az idő felettünk, annál könnyebben találnak meg bennünket a betegségek, de a prevenció segíti ennek késleltetését.