A helyi meteorológusok figyelmeztettek a közelgő zivatarra és villámokra a Tátrában

 

Öten meghaltak, több mint 150-en pedig megsérültek, amikor hatalmas vihar csapott le a Tátrában. A helyi meteorológusok figyelmeztettek a közelgő zivatarra és villámokra, de a tömeg nem vette figyelembe a jelzést.

Kirándulók a Magas-Tátrában (Fotó: MTI/PAP/Grzegorz Momot)

Dely Kornél villámvédelmi szakértő az M1 Ma este című műsorában elmondta, minden embernek be kell tartani a szabályokat, ha hegyi körülmények közé indul, annak érdekében, hogy biztonságosan visszatérhessen. Nagyon fontos szabály, hogy mielőtt ilyen területre belépünk, minden olyan viselkedési formát, hozzáállást hanyagoljunk, melyet az adott terület nem bír el.

Indulás előtt érdemes egy négylépcsős tervet követni: az első az információgyűjtés a körülményekről, a második az információk elemzése, a harmadik az elvonatkoztatás, mely során a lényeges és a lényegtelen információkat elkülönítjük, a negyedik lépcső pedig az így kapott „adatok” összegzése. Ezek alapján hozunk egy döntést a megfelelő ruházatról, testünk alkatához illő útvonalról, de erőnlétünk állapotát is fel kell mérnünk, illetve ismereteket kell szereznünk a meteorológiai viszonyokról.

A veszély valós 

A szakértő szerint az emberek hozzá vannak szokva, hogy városi környezetben kevésbé vannak kitéve a villámcsapás kockázatának, így elfeledkeznek ennek veszélyéről. Ami biztos, hogy

mindenféle hegyi körülmények között meg lehet hallani az érkező vihart.

Minél magasabban vagyunk, annál könnyebben észleljük (látjuk), ha beborul az ég. Ennek az információnak a birtokában észszerűen kell viselkedni, a legjobb ha arra gondolunk, hogy „a hegy megvár bennünket”.

Mint mondta, a Tátrában történt balesetkor az emberek nagyon zsúfoltan álltak.

A vihar, a villám pánikot kelthet egy ilyen helyzetben.

A legokosabb viselkedés ekkor, ha a tömeget megpróbáljuk elhagyni, és behúzódunk lehetőleg egy szikla mellé, hiszen ott biztonságban megvárhatjuk a vihar, a villámok és a pánik megszűnését.

Ne álljunk fa alá 

Beszélt arról is, hogy manapság gyakoribban a villámcsapások a bolygó általános felmelegedése miatt, azonban természetük, létrejöttük oka és az ellenük való védekezése semmit sem változott. Villámláskor semmiképpen sem szabad fa alá állni, mert annak gyökerei vízszintesen terjesztik a villám okozta áramot. Ha sík terepen tartózkodunk vihar esetén, akkor a lehető legmélyebbre kell lekuporodni azért, hogy ne mi legyünk a legmagasabb pont a területen – fejezte be Dely Kornél.