Kortárs kínai festők tárlata nyílt Pápán

 

Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot a mesterséges intelligencia korában - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke pénteken Pápán, az Új Tengeri Selyemút - Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján. A kiállítást a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából rendeztek.

Kövér László elmondta, hogy a tárlaton 24 kínai művész 28 alkotása látható, amelyek magyar földön születtek és a magyar tájat mutatják meg.
Szavai szerint nem a mesterséges intelligencia térhódítása aggasztó, hanem ezzel párhuzamosan az emberi intelligencia csökkenése. Mint mondta, a kínai nép szerencsés, hiszen ahogy a tárlat is bizonyítja, a kiállító művészek a lélek által tükrözik a valóságot.

Emlékeztetett arra, hogy 2011-ben Pekingben 33 kortárs magyar művész állította ki munkáit, 2012-ben pedig 125 kínai alkotó 120 művét mutatták be Budapesten, a tárlat Európa legnagyobb kortárs kínai kiállítása volt.

Hozzátette: 2014-ben és 2015-ben pedig több mint félmillió kínai látogató nézte meg a 19. és 20. század fordulóján élt leghíresebb magyar festők munkáit.

Kövér László hangsúlyozta: a nagy földrajzi távolság és az eltérő történelmi múlt ellenére egyre erősödik a két nép közti kapcsolat. Mint mondta, a kínai és a magyar rokon lelkek, ami például tetten érhető abban is, hogy Petőfi Sándor költészetét ismerik és szeretik a kínaiak.

Hangsúlyozta: az egy övezet egy út elnevezésű kínai kezdeményezés és a keleti nyitás révén egyre több területen és egyre sikeresebben működik együtt a két nemzet.

Tuan Csie-lung kínai nagykövet úgy fogalmazott, hogy a tárlat egy új, élénk színfolt a két nemzet kapcsolatában. Közölte: a kiállítás a kínaiak magyar nép iránti tiszteletét és szeretetét tükrözi.

A Kínai Népköztársaság Kulturális és Idegenforgalmi Minisztériuma által javasolt rangos kínai művészek augusztus 9-én érkeztek Magyarországra, útjuk során készült alkotásaik – főként olajfestmények – láthatók a pápai Esterházy-kastély három termében október 31-ig.