Wifi, UV-kijelző és öltözőszekrény is lesz Budapest új szabadidőparkjaiban

 

Vezeték nélküli internetet sugározó okos oszlop, a megfelelő UV-védelem érdekében UV-kijelző és applikációval nyitható öltözőszekrény is lesz a főváros hét új, illetve megújuló családi szabadidőparkjában – mondta Főkert Zrt. zöldterület-fejlesztési igazgatója az M1-en.

Nagy Dénes hozzátette: a fejlesztés célja, hogy az új parkokban a család minden tagja megtalálja az aktív kikapcsolódás lehetőségét.

Futókörökkel, kosárpályákkal, fitneszeszközökkel és a gyerekeknek mozgásfejlesztő játszószerekkel bővítik a parkokat.

Az új családi szabadidőparkokat a Tabánban, az Óbudai-szigeten, a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren, a XI. kerületben a Függetlenségi parkban, az Egyetemisták parkjában és a gazdagréti Kaptató sétányon, Csepelen pedig a Csillagtelepen alakítják ki – mondta el.

A műsorban elhangzott, hogy a tervek szerint szeptember közepétől vehetik birtokba az első felújított parkokat a budapestiek.