A vendéglátóiparban bevett gyakorlat, hogy a vendégek borravalóval fejezik ki elégedettségüket. Ennek mértéke egyéni. A borravalót azonban érdemes megkülönböztetni a szervizdíjtól – mondta a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.
A kép illusztráció (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
A borravalót hazánkban több száz évvel ezelőtt is ismerték, eredetileg az adásvételi szerződéseknél a 15. századtól szerepelt. A sikeres szerződéskötéskor állni kellett egy liter bor árát is, amit aztán később az eladó és a vevő elfogyasztott.
Az Egyesült Királyságban a forró tea felszolgálásánál gyakorlat volt, hogyha valaki gyors kiszolgálást kért, akkor egy kis fadobozba érmét dobott, ezzel jelezve, hogy siet – hangzott el az adásban.
A témában megkérdezett szakértő szerint
Előbbit a vendég adja felszolgálónak, ahhoz a munkaadónak nincs köze. Ha valaki bankkártyával fizet, akkor a borravaló a cég bevételének számít, és adóköteles.
A borravaló kezelésében sok félreértés volt a vendéglátók és az adóhivatal között – hívta fel a figyelmet Hamvas Zoltán. A felszolgálónak külön kéne kezelni azt az összeget, amit a vendég szolgáltatás fogyasztásért fizetett, és azt, amit a személyzetnek adott borravalóként.
Ez szinte kivitelezhetetlen, és a helyzet tisztázása céljából a vendéglátósok állásfoglalást kértek az adóhatóságtól – tette hozzá.
A szervizdíj 2005-óta legális
A szervizdíjat Magyarországon 2005-ben vezették be, hogy megoldást találjanak a kérdésre, hogy kifehérítsék, legalizálják a borravalót.
A felszolgálási díj a fogyasztás mértéke szerint 0–15 százalék lehet, ami a cég bevétele, ami után áfát és járulékot is fizet a cég. Tévedés, hogy ezt az összeget megtartja a vendéglátós – mutatott rá a szakember. A borravalóval szemben itt megvan az a lehetőség, hogy a munkavállalók megállapodása révén ezt a összeget szétosszák, beleértve a szakácsokat vagy a konyhai kisegítő dolgozókat is.
A Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke szerint a szervizdíj sokkal korrektebb, 21. századi megoldás.
Egyes vendéglátóhelyeken a pincér mellett lehetnek fizető pincérek, akiknél a számla rendezhető. A vendég azonban dönthet úgy, hogy az őt kiszolgáló pincérnél rendezi a számlát. Megjegyezte, hogy a felszolgálók általában megosztják egymást között a borravalót, nagyon ritka, amikor nem.
Visszakérhető a szervizdíj
Az adásban elhangzott, hogy egyes vendéglátóhelyeken a dolgozók fizetése csupán a borravalóra terjed ki. Ezzel kapcsolatban Hamvas Zoltán elmondta, hogy személyesen ezt nem tapasztalta, és úgy gondolja, hogy ez nem bevett gyakorlat. Kiemelte, hogy
Amennyiben valamilyen hiba csúszik a szolgáltatásba akkor a vendég reklamálhat, és a vendéglátó ilyenkor köteles a szervizdíjat levonni a számla végösszegéből – emelte ki a szakértő.
Nyugat-Európában a szervizdíj mindenhol jelen van. Olaszországban úgynevezett terítési díjat számolnak fel, a koperta mértéke 2 eurótól 10 euróig terjedhet. Ez szintén a cég bevétele, ebből a dolgozókat fizetik ki – mondta.
Az Egyesült Államokban a borravaló vagy szervizdíj régóta bevett gyakorlat, és ragaszkodnak hozzá. Ennek összege elérheti a számla összegének 20 százalékát.