Magyarország is részt vesz az új európai szuperszámítógép létrehozásában

 

Magyarország is részt vesz abban az olasz vezetésű konzorciumban, amely Bolognában hozza létre a világ egyik legnagyobb kapacitású szuperszámítógépét 2020 közepéig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

A szaktárca közleményében hangsúlyozza, Európa gazdasági versenyképessége, társadalmi jóléte szempontjából kulcsfontosságú a megfelelő szuperszámítógépes (HPC) kapacitás biztosítása a legnagyobb hozzáadott értéket teremtő tudományos, innovatív műhelyek számára.

Az Európai Unió ennek szükségességét felismerve 2018 őszén létrehozta az EuroHPC közös vállalatot, amelynek Magyarország is alapító tagja.


A közös vállalat keretében pályázati formában egy éven belül három nagy és további öt kisebb HPC központ jön létre konzorciumban, több tagállam összefogásával. A megvalósítás költségeit fele-fele arányban a konzorciumi tagok és az EuroHPC közös vállalat forrásai biztosítják.

A pályázat csak úgy volt elnyerhető, hogy a helyszínt adó ország egy éven belül biztosítja a működéshez szükséges megfelelő géptermet és kiszolgáló gépészetet, energiaellátást, hűtést és a szakembergárda meglétét.

A bolognai székhelyű CINECA non-profit szervezet minden feltételnek eleget tesz, a finn és spanyol vezetésű mellett így nyert támogatást Olaszország és további három tag konzorciuma – ismerteti az ITM.

Kiemelték, a magyar kormány helyzetértékelése szerint a befektetés a nagy teljesítményű számítástechnikába elengedhetetlen a világszínvonalú tudás megteremtéséhez és az előrehaladás eléréséhez. Magyarország ezért csatlakozott az olaszok vezette konzorciumhoz.

A hozzájárulás nem pénzbeli, Magyarország a magyar szakemberek, tudósok tapasztalatával, munkájával támogatja a konzorcium létrehozását, működtetését, a szolgáltatások fejlesztését.

A csatlakozásnak köszönhetően számos komplex kutatási témán dolgozó hazai kutatócsoport, innovatív vállalkozás számára válik lehetővé, hogy hozzáférjenek a világ egyik legfejlettebb (150 PetaFlops feldolgozási sebességű) szuperszámítógépéhez.

A technológia kiemelt alkalmazási területei lehetnek a gyógyszer- és vegyészeti kutatások, a mesterséges intelligencia, az önvezető járművek és a kapcsolódó infrastruktúra – tájékoztatott az ITM.

A címlapfotó illusztráció.