Pénteken vesznek végső búcsút a Hableány magyar áldozataitól

 

A dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar áldozatától – a jármű kapitányától és matrózától – pénteken vesznek végső búcsút – írta a Magyar Nemzet.

A dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar áldozatától ezen a héten pénteken vesznek végső búcsút – írta múlt szombati számában a Magyar Nemzet a szervezőkre hivatkozva, akik a búcsúzni kívánóktól azt kérik, hogy a Margit hídon gyülekezzenek, s virágszirmokkal készüljenek.

A katasztrófában elhunyt matrózt és kapitányt az eddigi információk szerint 12 hajó kíséri utolsó útjára. A búcsúztató során katonai tiszteletadás mellett helyezik el P. János matróz, volt mélységi felderítő tiszt urnáját a Dunába. L. Lászlótól a család és a barátok hajós búcsúztatással búcsúznak, hamvait pedig később helyezik el szűk körben a család által kiválasztott helyen.

A hajók várhatóan 11.30 és 12.00 óra között adnak le közös kürtjelet, amikor is mindenki a vízbe szórhatja a magával hozott szirmokat.