Tuzson Bence, a a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön az M1-en ismertette: három nap alatt eddig összesen 5500-an nyomták meg a családvédelmi akciótervhez kapcsolódó sorszámhúzó gombot a kormányablakokban, és többen már meg is kapták a tízmilliós babaváró támogatást.
Az ügyintézéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, minden „flottul” megy, az emberek felkészülten érkeznek a kormányablakokba, és átlagosan fél órát töltenek ott.
Kitért arra is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylését az interneten is lehet intézni, de ez nem zárja ki a kormányablakos ügyintézést sem.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, Magyarországon alapvető fontosságú a családok erősítése, mivel minél erősebbek a családok, annál erősebb az ország is.
Éppen ezért reméli, hogy a családok a szabad felhasználású babaváró támogatás összegét a családok erősítésére, gyerekvállalásra költik majd – tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) által érintett 2500 településen fogy a magyar lakosság, ezért segíteni kell az ottani családok életét.
A címlapfotó illusztráció.