Tovább melegszik az idő július elején

 

Július első napjaiban tovább erősödik a kánikula, de a hét közepén néhány fokkal mérséklődik a meleg – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn sok lesz a napsütés, csapadék nem várható, legfeljebb csak késő este sodródhat be az északnyugati határvidékre egy-egy zápor, zivatar. A szél megélénkül, helyenként megerősödik, a Kisalföld térségében estefelé az északnyugatira forduló szelet akár viharos lökések is kísérhetik. A leghidegebb órákban 13-19 fok lehet. Napközben 33–37 fokig melegszik a levegő.

(Fotó: OMSZ)

(Fotó: OMSZ)

(Fotó: OMSZ)

(Fotó: OMSZ)

Kedden eleinte napos idő, majd északnyugat felől megnövekvő fátyol-, illetve gomolyfelhőzet várható. Elszórtan – főként északkeleten és nyugaton – valószínű zápor, zivatar. A szél többfelé megerősödik, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat. A minimumhőmérséklet 17 és 23, a hőmérsékleti maximum 27 és 34 fok között várható, délkeleten lesz napközben a legmelegebb.

(Fotó: OMSZ)

(Fotó: OMSZ)

Szerdán a napsütés mellett eleinte északkeleten, napközben inkább csak délnyugaton, nyugaton alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb hőmérséklet 26 és 30 fok között valószínű.

(Fotó: OMSZ)

(Fotó: OMSZ)

Csütörtökön nagyrészt napos idő ígérkezik, elsősorban délnyugaton, nyugaton helyenként zápor, zivatar előfordulhat. A leghidegebb órákban 12–17 fok lesz. Napközben 25–30 fokig melegszik a levegő.

(Fotó: OMSZ)

(Fotó: OMSZ)

Pénteken napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb hőmérséklet 26 és 31 fok között lesz.

Szombaton és vasárnap sok napsütés várható, főként nyugaton, délnyugaton lehet néhol zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet mindkét nap 14 és 19 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 26 és 32, vasárnap 25 és 30 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.