Megnyíltak az erdei, vízi és kerékpáros vándortáborok

 

Ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, és több mint 11 ezer diák táborozhat egy hétig az országban előre kialakított útvonalak bejárásával – jelentette be szerdán a vándortáborok újraindítását kezdeményező Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz Nagyorosziban a Pénzásási Erdei Turistázháznál, az erdei vándortáborok egyik táborhelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta: megnyíltak az erdei, vízi és kerékpáros vándortáborok. Idén nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, és több mint 11 ezer diák táborozhat egy hétig az országban előre kialakított útvonalak bejárásával.

Nagy érdeklődés

Emlékeztetett arra, hogy 2017-ben még kísérleti jelleggel indítottak erdei gyalogos és vízi vándortáborokat, tavaly már kerékpáros táborok is indultak, idén pedig már az első nap betelt az összes gyalogos erdei tábor, és ez történt néhány kerékpáros és vízi táborral is. Révész Máriusz megjegyezte, ha ki kellene emelni egy programot, akkor az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosként a vándortáborokra a legbüszkébb.

Erdei, kerékpáros és vízi vándortáborok

Az erdei vándortáborok szervezését az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, a programokat Zambó Péter elnök, földügyekért felelős államtitkár ismertette. A korábbi öt útvonalhoz – Bakony, Börzsöny, Mátra, Mecsek és Pilis – idén a Zemplén és a Vasi-hegyhát is társul, ezeket június közepétől augusztus végéig 138 csoport járja be.

A Magyar Kerékpáros és Turisztikai Szövetség által szervezett kerékpáros vándortáborokban hat útvonalon, az Alföldön, Észak-Magyarország kerékpáros útjain, a Felső-Tisza-vidéken, a Körösök völgyében, az Őrség-Vendvidék-Vasi-hegyhát útvonalain, valamint újdonságként a Balaton-felvidéken és a Bükk-Aggteleki-hegységben tekerhetnek a kerékpározók. Benyó Balázs, a szövetség elnöke elmondta azt is, hogy minden tábor végén évről évre változó jelvényt adnak a résztvevőknek.

Schmidt Gábor, a vízi vándortáborokat szervező Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke hozzátette: a jelentkezők idén is az Alsó-Dunán, a Mosoni-Dunán, a Szigetközben, a Felső-Tiszán, a Bodrogon és a Dunakanyarban túrázhatnak, új helyszínként pedig a Tisza-tó kapcsolódott be a programba.

Révész Máriusz fontos célnak nevezte, hogy a 13-18 éves gyerekek a virtuális világ helyett valós élményekhez jussanak, baráti közösségben legyenek, és kalandokat éljenek át. Szólt arról is, hogy az egyhetes táborért a résztvevőknek 25 ezer forintot kell fizetniük. Elmondta: már több mint 450 pedagógus kapott túravezetői képzést, és újdonság a fotó- és novellapályázat meghirdetése.