Egy hét múlva zárolják a bankok az azonosítatlan ügyfelek bankszámláját

 

A több mint két éve hatályos pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni törvény előírása szerint a magyarországi hitelintézeteknek legkésőbb június 26-ig azonosítaniuk kell ügyfeleiket. Amennyiben ez nem történik meg, június 27-től a pénzügyi intézmények nem teljesíthetik az érintett lakossági vagy vállalati ügyfeleik megbízásait – hangzott el Szerdán az M1 Forint, fillér című műsorában.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Marjai János)

Az azonosítást azoknak kötelező elvégezni, akik 2017-ben, tehát a törvény módosulásától vagy módosulását megelőzően kötöttek szerződést, és az elmúlt két évben nem voltak ügyeket intézni a bankfiókban, hiszen ha bementek, akkor a törvény már életben volt, tehát a banki ügyintéző nagy valószínűséggel elvégezte ezt az azonosítást – közölte Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

A 2017. június 26. után nyitott új pénzforgalmi számlákat már az új törvény előírásai szerint jegyzik.

Aki június 26-ig nem egyeztet, az nem használhatja a számláját, nem fog tudni készpénzt felvenni, utalni, vagy bankkártyával fizetni egészen addig, amíg ezt az egyeztetést meg nem teszi.

A 26-i határidő után a csoportos beszedési megbízás, a gyerektartás, a NAV-inkasszó, a hiteltörlesztés továbbra is teljesülni fog.

Azok a funkciók tehát, amelyek előre beállítottak, és az ügyfél kötelezettségeinek a teljesítésére szolgálnak, a továbbiakban is működni fognak – mondta Bácsfalvi András, a Magyar Bankszövetség pénzmosás megelőzési munkacsoport elnöke.

Azok is egyeztessék adataikat, akik egészségpénztári számlát használnak vagy befektetéseikhez biztososítást kötöttek.

A bankszámlák mellett ugyanis az egyéb pénzforgalmi számlákra is vonatkozik a kötelező adategyeztetés.

A megtakarítási, befektetési típusú, NYESZ-számla, akár valamilyen állampapírt érintő számla az mind érintett ebben a körben – hívta fel a figyelmet Trencsán Erika, a Money.hu vezető pénzügyi szakértője.

A lakossági ügyfeleknek arról is nyilatkozniuk kell, hogy nem minősülnek kiemelt közszereplőnek. Emellett magánszemélyek esetében a személyi okmányok másolatára, céges számlák esetén a tényleges tulajdonosokra vonatkozó adatokra is szükségük van a pénzintézeteknek.

A vállalkozások is ugyanúgy érintettek. Esetükben a tényleges tulajdonosi nyilatkozat megléte az, amire kiemelten figyelnie kell majd a banknak, és az erre vonatkozó információt be kell kérni a vállalkozótól. Minden olyan személynek be kell mennie a bankfiókba azonosításra, aki valamilyen módon használ bankszámlát, legyen az akár a könyvelő, akár az utaló személy vagy az, akinek meghatalmazása van az utalásra – folytatta Trencsán Erika.

Több módon történhet az azonosítás

Az adategyeztetés történhet személyesen egy bankfiókban, e-mailben vagy videóbankon keresztül is. 2019 januárjától már lehetőség van arra is, hogy úgynevezett nem valós időben történő azonosítást kezdeményezzen az ügyfél. A szakértők figyelmeztetnek arra is, hogy a néhány perces azonosítási műveletet nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert

ahogy közeleg a határidő, úgy lesznek egyre zsúfoltabbak a bankfiókok.

Emellett fontos tisztában lenni azzal is: a vállalati ügyfeleknek nem minden bankban van lehetőségük a videós vagy netbankos azonosításra.