A Jobbik szerint a rendszerváltás előttire hasonlít a közoktatás

 

A rendszerváltás előttihez hasonlította a hazai közoktatást pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Ander Balázs, a Jobbik alelnöke, oktatáspolitikusa.

Szerinte a Fidesz és a KDNP legszívesebben évtizedekkel visszarepítő időgépbe ültetné a magyar társadalmat, de kénytelenek azzal beérni, hogy a törvényeket módosítják ilyen módon.

A jövő héten parlament elé kerülő közoktatási törvénycsomagról úgy nyilatkozott, abból „árad az állampárti, kommunista, NERsevik, bolsevik szellemiség”.

Kifogásolta, hogy a tantestület vagy a szülők akarata ellenére neveznek ki intézményvezetőket, most pedig a magántanulói státuszt szüntetnék meg, ami eddig a közoktatás színvonalával elégedetlen szülők egyetlen menekülési útja volt gyerekük taníttatásában.

Ezzel, mondta, érintetlenek maradnak az elit gyerekeit kiszolgáló, évi többmilliós tandíjjal működő magániskolák, amelyek a középosztály számára viszont már megfizethetetlenek.

Mindezt brutális támadásként fogjuk fel, amellyel el kívánják törölni a közoktatásban, a köznevelés világában megmaradt utolsó szabadság-darabkákat is – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Ennek a hatalomnak jól láthatóan nincsen szüksége gondolkodó, szabad állampolgárokra, ők cselédeket akarnak, alázatos biorobotokat – jelentette ki, ezzel a Jobbik azon szándékát állítva szembe, hogy közéleti kérdések iránt fogékony, felelősséget érző, kiművelt emberfők kerüljenek ki az iskolákból.