Hatvanöt éve nem történt ilyen súlyos hajóbaleset

 

1954. május 30-án 22-en vesztették életüket egy felborult gőzhajón a Balatonon.

Napra pontosan 65 évvel ezelőtt történt olyan súlyos hajóbaleset Magyarországon, mint amilyen szerda este a Margit híd közelében. Akkor a Pajtás nevű hajó borult fel a balatonfüredi mólónál, ami 22 emberéletet követelt. Ugyanakkor a mostanihoz hasonló, de csak sérüléssel járó baleset már történt pontosan ugyanott, mint szerdán: egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze másfél évvel ezelőtt.

Az okokról azt közölte, egyértelműen emberi hiba állhatott a szerda esti baleset hátterében, hiszen ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását.

Mivel szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását – tette hozzá.

Tűzoltók a fővárosi Margit hídnál 2019. május 30-án hajnalban (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A baleset körülményeiről Horváth Imre azt közölte, komoly sérülést szenvedhetett a kishajó, mivel nagyon gyorsan süllyedt el, feltehetően nagy sebességgel ment neki a szállodahajó.

Egy akkora vízi jármű, mint a szállodahajó 12-15 kilométer per órával tud menni, és mintegy 1000 tonnát nyom – tette hozzá.

A baleset körülményeit minden részletre kiterjedően tisztázni tudják majd – mondta Horváth Imre –, hiszen a hajók mozgását egy „külső feketedoboz” rögzíti. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési adatokat folyamatosan rávetítik egy térképre, de rögzítik a rádióforgalmat is, s így követnek minden hajót.

A főtitkár hangsúlyozta, a magyarországi előírások szigorúan szabályozzák a hajóforgalmat, de a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy 70 hajó közlekedik ilyenkor is. Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, és olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban.