A szmogrendelet szigorításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés

 

Az Euro 5-ös dízelüzemű gépjárművek forgalmát is korlátozzák majd szmogriadó esetén Budapesten – döntött a szmogrendelet módosításával egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A képviselők továbbá döntöttek arról, hogy a főváros megveszi a Rác fürdőt, 2021 végére megújulhat a Blaha Lujza tér és Szent István szobrot kap a róla elnevezett XIII. kerületi park.

A változtatást egyhangúlag támogatták a képviselők. A döntés értelmében az eddigieken túl a 12-es, 13-as és 14-es környezetvédelmi osztályú – együttesen Euro 5-ös dízelüzemű – gépjárműveket is korlátozás alá vonják magas légszennyezettség idején. A módosított rendelet október elsejével lépne hatályba.

A döntés értelmében az eddigieken túl a 12-es, 13-as és 14-es környezetvédelmi osztályú – együttesen Euro 5-ös dízelüzemű – gépjárműveket is korlátozás alá vonják magas légszennyezettség idején.

A budapesti szmoghelyzet riasztási fokozata során a forgalomkorlátozás nem érinti az 5-ös környezetvédelmi osztályú (vegyes hibrid, csak gázüzemű, csak elektromos meghajtású) gépjárműveket, a 6-os (Euro 3 benzines), a 9-es (Euro 4 benzines), a 14-es benzines (Euro 5 benzines), valamint a 15-ös és 16-os osztályú járműveket, amelyek Euro 6-osok üzemanyagtól függetlenül.

Az Országos Taxis Szövetség javaslatát befogadva a budapesti droszthasználati engedéllyel rendelkező személytaxi szolgáltatást végző gépjárművek is, mint a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás végző gépjárművek, bekerültek a – szmogriadó riasztás fokozatában előírt forgalomkorlátozó intézkedések funkcionális – kivételi körébe.

A módosított rendelet október elsejével lép hatályba.

A korlátozás eredményeképp a 2018-as adatok alapján a Budapesten és 74 agglomerációs településen üzemben tartott gépjárművek 52 százaléka kerülne korlátozás alá és a javasolt korlátozás a dízelüzemű gépjárművek szennyezőbb 88 százalékát érintené, ami az összes állományhoz képest 35 százalékot jelent.

A Fővárosi Közgyűlés 2017-ben arról döntött, hogy 2018. október 1-je után a fővárosi riasztási fokozat elrendelése esetén korlátozzák a 7-es és a 8-as környezetvédelmi osztályú – Euro 3-as dízelüzemű – gépjárművek forgalmát is. Továbbá az akkori határozatban rendelkeztek arról is, hogy a korlátozás 2019. október elsejével riasztási fokozat elrendelése esetén a 10-es és a 11-es környezetvédelmi osztályú – Euro 4-es dízelüzemű – gépjárművekre is vonatkozik.

Megveszi a főváros a Rác fürdőt

A képviselők döntöttek arról is, hogy 7,5 milliárd forintot biztosítanak arra, hogy a fővárosi önkormányzat megszerezze a Rác fürdő és a hotel épületének tulajdonjogát a felszámolási eljárás során. A Fővárosi Közgyűlés arra utasítja a REK Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. ügyvezetőjét, hogy a fürdő és a hotel felszámoló általi értékesítése során mindkét felépítmény, azaz a teljes ingatlanegyüttes tulajdonjogának megszerzése érdekében 7 milliárd 401 millió 409 ezer forint összeghatárig ajánlatot tegyen.

Ezért a fővárosi önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő kft. részére 7,5 milliárd forint összegű kamatmentes tagi kölcsönt nyújtanak.

A fővárosi önkormányzat a REK Kft. bevonásával történő tulajdonszerzést követően haladéktalanul megkezdi a fürdő megnyitásához szükséges intézkedéseket, felújításokat, valamint “a hotel felépítményéhez kapcsolódó lehetséges üzemeltetési alternatívák között is mérlegelhet, ide értve a REK Kft. további működésével, a nyújtott tagi kölcsönnel kapcsolatos elszámolási kérdéseket is” – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér 

A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér 4,1 milliárd forintos fővárosi és kormányzati forrásból, a rekonstrukció során felújítják az aluljárót is. A kivitelezés várhatóan ősszel kezdődik meg.  A megvalósítási tervet a képviselők egyhangúlag támogatták.

A Blaha Lujza tér rekonstrukciójával egyidejűleg felújítják az ottani aluljárót és új BKK-ügyfélcentrumot is létesítenek.  Az aluljáró födémszigetelésére 211 millió forintos, az új ügyfélcentrum létesítésére 72 millió forintos többletforrást biztosítottak. Az aluljáró felújításának tervezése és kivitelezése több mint egymilliárd forintba kerül.

Parkosítják a volt teniszközpontot a Margitszigeten

A Római-part rekreációs területeinek fejlesztéséről, valamint a margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont környezetrendezéséről is döntés született.

A római-part fejlesztése során „minőségjavító” intézkedéseken belül játszótereket újítanak majd fel, illetve alakítanak ki, kerékpáros pihenők és pihenőparkok létesülnek, valamint ülőbútorok helyeznek el. Továbbá fafelméréseket követően, valamint a fenntartási koncepcióterv elkészítése után elvégzik majd a szükséges faápolási munkákat.

Az elfogadott előterjesztés szerint a fejlesztést 2020. május 31-ig tervezik megvalósítani 447 millió forintból.

A képviselők döntöttek arról is, hogy a margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont elhagyatott területet parkosítják. A tereprendezés keretében megvalósul a talajréteg cseréje a felszínt borító salakos talaj és az építési törmelék eltávolítása után.A projekt magában foglalja a tereprendezést és burkolatépítést, a megnövekedett zöldfelületen gyepfelület, cserje és évelőfelület létesítését, valamint parkfák telepítését.

A fejlesztés eredményeként a Margitszigeten zöldfelületben gazdag rekreációs célú pihenőpark létesül. A fejlesztéssel érintett terület mintegy 13 ezer négyzetméter. A 2020. május 31-ig befejezendő környezetrendezésre 300 millió forintot biztosítottak.

Novemberben kezdődhet a Lánchíd és környékének a felújítása,

A tervek szerint novemberben kezdődhetnek meg a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a budai váralagút felújítási munkálatai, forgalomkorlátozás csak később várható. A testület döntött, hogy a felújítást várhatóan 23 milliárd 366 millió forintból valósítják majd meg. Az elfogadott javaslat szerint a Lánchidat 12 milliárd 146 millió forintból, a Széchenyi István tér alatti aluljárót 5 milliárd 220 millióból, a budai váralagutat 6 milliárd forintból újítják fel.

A rekonstrukcióra a főváros saját forrásból 17 milliárd 360 millió forintot biztosít és ehhez az állam 6 milliárd forint támogatást biztosít. A Lánchidat változatlan járdaszélességgel, a jelenlegi látványt megőrizve és a közúti forgalom legfeljebb 18 hónapig tartó korlátozása mellett újítják fel. A teljes, több elemből álló rekonstrukciót a Budapest Közlekedési Központ (BKK) útján egy közbeszerzési eljárás keretében 2022. május 31-i be kívánják befejezni.

A BKK már megkezdte a közbeszerzési eljárás előkészítését.

Elfogadták a Budapesti Mobilitási Tervet

Huszonegy igennel és egy tartózkodás mellett elfogadtákt a 2030-ig szóló fővárosi közlekedésfejlesztési stratégiát, a Budapesti Mobilitási Tervet (BMT).  

A tervdokumentációt március 21-én a Fővárosi Fejlesztések Tanácsa és ezen keresztül a kormányzati szervezetek, a Miniszterelnökség is megvitatta. A tervezési folyamat része a BMT és a hozzá tartozó stratégiai környezeti vizsgálat széleskörű társadalmi egyeztetése is, amelyen április 11. és május 11. között zajlott. Részleteket ITT olvashat a megvalósuló beruházásokról.

Szent István szobrot kap a róla elnevezett XIII. kerületi park

Várhatóan november végén állítják fel Szent István tér déli részén Harmath István szobrászművész Szent Istvánt ábrázoló szobrát.

A szobor frontális beállítású, a figura mozdulatai és az ábrázolt szimbólumok jelentőségteljesek: “a szobor mozgása, az ég fele mutató jobb kéz, illetve baljában az országalma, mind az államalapítóra utalnak”. A fejet egyszerűsített korona díszíti – írták.

Tizenkét közterület elnevezéséről döntöttek

A Margitsziget eddig névtelen központi sétányát az idén száz éve elhunyt Schulek Frigyesről nevezték el. A híres építész nevéhez fűződik a Halászbástya és az Erzsébet-kilátó tervezése, valamint a Budavári Nagyboldogasszony templom átépítése, továbbá számos középkori építészeti emlék helyreállítása. A képviselők határozata alapján a X. kerületben a Dreher Antal út nevet veszi fel a Jászberényi út Kőrösi Csoma Sándor úttól Maglódi útig tartó szakasza, míg a városrész egy eddig névtelen közterülete a Sajó Sándor tér nevet viseli a Kolozsvári és Ónodi utcák találkozásánál.

A XIII. kerületben hét változtatás történt. A Marina-part lakópark újonnan kialakított közterületei a Dokk utca, a Fedélköz utca és a Hajóépítő sétány neveket kapták. Eddig névtelen közterület veszi fel a Csele utca és a Lőportár köz neveket, utóbbi az azonos nevű utcából nyílik.

A Kolumbiai Köztársaság nagykövetségének javaslatára ezentúl Gabriel García Marquez parknak hívják az Újpesti rakpart északi végén található eddig névtelen közterületet. A Lehel téri Árpád-házi Szent Margit templom előtti terület új neve Szent Margit tér lett.A XVI. kerület indítványára Maderspach Viktorról, az első világháború többszörösen kitüntetett frontharcosáról nevezték el a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi karának épülete és az Erzsébetligeti Színház közötti sétányt. A XX. kerületben a Kapitánypuszta út nevet veszi fel egy névtelen közterület az 1900-as évek körül Gubacspusztán élő Lovag Beer Vilmos kapitány postaszállító emlékére.

Idén is lesz autómentes nap Budapesten 

Budapest idén is csatlakozik az Európai mobilitás hét című programhoz, amelynek keretében szeptember 22-én tarthatják majd meg az autómentes napot – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Az eseményt Európa-szerte minden évben szeptember 16. és 22. között rendezik meg. A kampány célja, hogy bátorítsa a tagállamok helyi hatóságait arra, hogy bevezessenek és népszerűsítsenek fenntartható közlekedési intézkedéseket, és felhívják a lakosság figyelmét a közlekedési alternatívákra.

Drogprevenciós keretről döntöttek

A képviselők a testület szerdai ülésén 21 igennel, 1 nem szavazat ellenében támogatták a húszmillió forintos drogprevenciós keret létrehozását, amelyből civil szervezetek igényelhetnek támogatás, előadások szervezésére,  információs anyagok készítésére, táborok szervezésére, közösségi médiafelületek használatára.

Az elfogadott javaslat szerint a támogatási kérelmek formai és tartalmi értékelését a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum végzi, az előterjesztett javaslatokról szóló döntést a főpolgármester hozza meg.

A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke a főpolgármester, társelnöke Budapest rendőrfőkapitánya. A testület működési rendjét, főbb feladatait és az állandó tagokat a közgyűlés március végi ülésén fogadta el.

Tovább erősíti kapcsolatait Budapest és Szentpétervár 

Tovább erősíti kapcsolatait Budapest és Szentpétervár, ennek érdekében egyetértési megállapodást köt a Fővárosi Közgyűlés és az orosz kikötőváros törvényhozó testülete.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők egyhangúlag hagyták jóvá a megállapodást. A felek  a költségvetési folyamatok és adópolitika, szociális ellátás, városgazdálkodás, sport és turizmus, kultúra és ifjúságpolitika, környezetvédelem, valamint modern technológiák területén számolnak elsősorban együttműködési lehetőséggel.

Testvérvárosi megállapodást köt Budapest és a kazah főváros

A plénum 19 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett hagyta jóvá a megállapodást, amelyet majd Nurszultanban  írhatnak alá. A két főváros együttműködését egy 2002. június 9-én aláírt megállapodás jelöli ki.

Az együttműködés megújításáról 2018 végén született döntés, a kazah főváros első emberének budapesti látogatásán. A kapcsolatok fejlesztését segítette a közvetlen légi járat nyitása Budapest és Asztana között 2017 júniusától.