Új notebookokat kaptak a kiégett Ráday utcai kollégium diákjai

 

Mintegy húszmillió forint értékben kaptak új notebookokat a januárban kiégett kollégium diákjai. A 157 számítógépet Vertán György, a felajánló Tigra Kft. ügyvezető igazgatója adta át hétfő délután Budapesten, a kollégium udvarán Bogárdi Szabó Istvánnak, a kollégiumot fenntartó Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének és a diákoknak.

Vertán György elmondta: a cég vezetői megrendültek a januári kollégiumtűz hírét hallva, és szerettek volna segítséget nyújtani a diákoknak az élet és tanulmányaik folytatásához. „Mivel informatikai cég vagyunk, kézenfekvő volt, hogy notebookokat adjunk ajándékba” – fogalmazott.

Felidézte: megkeresték a HP magyarországi képviseletét, a cég pedig örömmel vett részt a segítségnyújtásban, sőt, az adomány költségének egyharmadát is átvállalta.

Bogárdi Szabó István az adományt megköszönve arról beszélt, hogy noha nem mindegyik diák számítógépe semmisült meg a januári tűzben, a Tigra Kft. vezetősége mégis úgy döntött, hogy valamennyi kollégista diák kap egy új számítógépet.

Kitért arra: ma egy laptop nemcsak a munkához, a tanuláshoz, hanem a kapcsolattartáshoz és az élet szinte minden területéhez elengedhetetlen eszköz. Éppen ezért nagy segítség az ajándék, és meglátása szerint a „diákok már alig várják, hogy megírhassák szemináriumi dolgozataikat” – tette hozzá a református püspök.

A Károli Gáspár Református Egyetem Ráday utcai kollégiumát január közepén gyújtotta fel három fiatalkorú. A tűzben egy ember életét vesztette, az épület pedig használhatatlanná vált.