Egyre nő a pajzsmirigybetegek száma, ami összefügg az életmóddal, a stresszel, a dohányzással és a környezetszennyezéssel. Ugyanakkor a vizsgálati eljárások már finomodtak, illetve a betegek az ismeretterjesztésnek köszönhetően már hamarabb felismerik azokat a tüneteket, amelyek miatt orvosi vizsgálatra van szükség.
A pajzsmirigy az alapanyagcserét szabályozza, így a szervezet működésének egészét képes befolyásolni. A pajzsmirigy-eltérés az egyik leggyakoribb hormonális elváltozás. A pajzsmirigy alulműködésének jellemző tünete a fáradékonyság, hízékonyság, hajhullás, illetve a nőknél a menstruációs zavarok vagy a teherbeesés nehézsége, míg a felülműködést egyebek mellett a remegés, verejtékezés, gyors fogyás, szapora szívműködés és idegesség jelzi. A pajzsmirigybetegség gyakran öröklődik, jellemzően női ágon, anyáról lányára.
Egyre többen fordulnak pajzsmirigybetegség gyanújával orvoshoz – mondta el Lukács Miklós, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház városi tagintézményének belgyógyász főorvosa a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)
Nem mindegy, hogyan élünk
A főorvos elmondta, egyre többen vesznek részt szűrésen. A pajzsmirigy-betegségek megnövekedett száma részben ennek is köszönhető, ugyanis elérhetővé vált a pajzsmirigy-hormon meghatározása a mindennapi gyakorlatban, továbbá elterjedt az ultrahang-vizsgálat is. Hozzátette, szerencsére több azoknak a betegeknek a száma, akik még tünetmentesek, vagy a betegségük kezdeti szakaszában vannak, és könnyű a kezelésük.
A kialakulásban leggyakrabban az öröklött hajlam játszik közre, de a helytelen életmód, a stressz és az elégtelen jódfogyasztás is felelős a betegségért. Lukács Miklós közölte, a jód szoros összefüggésben áll a pajzsmirigy-betegségekkel, hiszen a pajzsmirigy-hormon jódot tartalmaz. Magyarország területének négyötöde jódhiányos, és az úgynevezett golyva, azaz a pajzsmirigy megnagyobbodás ennek a következménye – tájékoztatott.
Arról is beszélt, hogy a betegség kialakulásában jelentős szerepe van a környezetszennyezésnek is, hiszen a környezetünket hormonális diszruptorok veszik körül. Ezek olyan vegyületek, amelyek szabályozzák a szerv működését. Ezek a molekulák számos módon jelen vannak a világunkban, módosítva szervezetünk működését – fogalmazott a főorvos.
A pajzsmirigy-betegségek leggyakrabban a nőknél fordulnak elő. Serdülőkorban a jódhiány okozta változat a gyakoribb, de a pajzsmirigy-gyulladás és az autoimmun betegség, a Basedow-kór is előfordul. Egy másik nagyobb csúcspont a betegségek kialakulásában a változókor – fűzte hozzá.
Azok, akiknél még nincs betegség, és tünet sem jelentkezett, elsődleges a felmenőik betegségeinek kikérdezése – erről már Koppány Viktória endokrinológus beszélt. Mint mondta, öröklés által is gyakran elterjed, így akiknek a nagymamájánál vagy édesanyjánál volt, vagy van ilyen betegség, annak érdemes óvnia pajzsmirigyét és néha szűrésre járni.
Fontos a megelőzés
A megelőzésben fontos szerepet játszik a megfelelő jódbevitel, illetve a dohányzás mellőzése – mondta el Koppány Viktória. Hozzátette, abban az esetben, ha valaki tünetmentes, a szűrést a háziorvos is el tudja végezni, ugyanis egy ultrahang vagy egy TSH-mérés (vérvételi eredmény, amely a pajzsmirigyre fókuszál) már elég ahhoz, hogy megállapítható legyen a pajzsmirigy működése.
Az endokrinológus megjegyezte, az ÁNTSZ oldalán van egy olyan térkép, amely megmutatja, mely területeken áll fenn jódhiány. Azt is elmondta, alapvetően a jódhiányos területeken sincs teendőjük az embereknek, mert ma már az élelmiszer-ipar az ÁNTSZ-szel karöltve gondoskodik a jódbevitelről. Ilyen például a jódozott konyhasó, vagy a jódozott ásványvíz. Ennél nagyobb jódbevitelt már csak szakorvos tanácsára szabad alkalmazni, mivel a túlzott jódfogyasztás sem egészséges.