Benkő: A biztonságpolitika is indokolja a fejlesztést

 

A biztonságpolitikai helyzet Magyarország térségében, Európában és a világban is indokolja a honvédség fejlesztését – jelentette ki a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Benkő Tibor példaként említette, hogy a Nyugat-Balkánon továbbra is törékeny a béke, s a szomszédos Ukrajnában most is háborús helyzet van. Mindezek megkövetelik, hogy Magyarországon erős és ütőképes honvédséget hozzanak létre – szögezte le.

Emellett katonapolitikai kérdés is a fejlesztés, mivel a múltban a Magyar Honvédség hanyatló ágban volt, képességeket vesztett el. Ezt helyre kell állítani, s ezen felül a 21. századi kihívásoknak megfelelő technikai eszközökkel, kiképzett állománnyal, valamint anyagi forrással kell rendelkezni.

A miniszter kitért arra is, hogy idén – a tervezettnél magasabb – 565 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodott a honvédelmi tárca. Az idei költségvetés lehetővé tette beszerzési eljárás elindítását, és a honvédség szakemberei további terveken is dolgoznak. Benkő Tibor ennek kapcsán azt mondta: Magyarország gazdasági helyzete megengedi, hogy valóban egy olyan honvédséget tudjanak építeni, ami garantálja Magyarország és a magyar emberek biztonságát.