Az Európai Ügyészség mellett tüntettek

 

Az Európai Ügyészség mellett tüntettek délután Hadházy Ákos vezetésével. A volt LMP-társelnök felhívására, ahogy az egyik internetes oldal fogalmazott, néhány száz tüntető jelent meg.

“Néhány száz tüntető, hatvan rendőr” – ezzel a címmel kezdte a hvg.hu a Hadházy Ákos által szervezett tüntetésről szóló cikkét.

A politikus az MTVA székház elé hirdetett demonstrációt. A résztvevők egyebek mellett az Európai Ügyészség mellett álltak ki.

“Olyan kevesen vannak, hogy még egy rendes skandálásra sem futja” – fogalmaz a hvg a Hadházy Ákos által szervezett demonstrációról.

Hadházy Ákos a választások estéjén mondott le LMP-s társelnöki tisztségéről. Nem sokkal ezután saját pártja két évre eltiltotta, mert az LMP szerint túllépte saját hatáskörét.

A politikus egyik legemlékezetesebb szereplése az volt, amikor állatorvosi végzettségére hivatkozva a koraszülötteket kiskutyákhoz hasonlította. “Számos esetben el szoktam mondani a tulajdonosoknak, hogy nem tudok mit kezdeni a kiskutyájával, egész egyszerűen a méretei miatt” – fogalmazott.

Közvetlenül ezután a kisbabák és a tejeszacskók között is párhuzamot vont. “És amikor én a kiskutyát a kezembe fogom, és amikor a tulajdonosnak el kell mondanom, hogy sokkal kevesebbet tudok tenni érte, mint amit önök tudnak itt, akkor ezt szoktam elmondani, hogy gondoljanak bele, hogy amikor 800-900 grammos kis életek kijönnek, hogy akkora mint egy tejeszacskó” – mondta.

Nem sokkal később több hírportál is írt Hadházy Ákos szüleinek földügyeiről. A politikus tagadta a vádakat. “Az hogyha, az hogyha, az hogyha, ez a, ez a , az ő munkahelyén vásároltak alkalmazottakon keresztül földet, azt én természetesen nem tartom helyesnek” – fogalmazott.

Március elején a hirado.hu írta meg róla, hogy perben állt idős szomszédjával. Információink szerint a férfi 70 ezer forintos nyugdíját havi 27 ezer forinttal terhelték meg, miután Hadházy Ákos jogi útra terelt egy ingatlanügyet. Hadházy Ákos szomszédja azóta elhunyt.

“Természetesen nem akadályoztam meg ezt a lakást. Ez egy rágalomhadjáratnak a következő állomása” – mondta. Hadházy Ákos akkor azt mondta: az ügy csak lejáratás.

Ugyanezt állította akkor is, amikor a repülőgép-vezetésről írtak a hírportálok. Az Origo szerint a repülési naplók alapján Hadházy Ákos annyit költött hobbijára, amennyit vagyonnyilatkozata alapján nem engedhetett volna meg magának.

“B…d meg, ne mosolyogjál már mert pofán b…lak (…) Robi, Robi, Robi” – ez a hangfelvétel már az LMP egyik bizottsági ülésén készült. Hadházy Ákos és volt párttársa, Sallai Róbert konfliktusa itt a tettlegességig fajult. Hadházy Ákos a vita során székével együtt felborult.

Sallai Róbert akkor azt mondta: Hadházy Ákos összekuporodott a földön és még onnan is mosolyogva provokálta, miközben – mint mondta – a volt társelnök fillérekért elárulta saját pártját azzal, hogy egyezkedett a bukott baloldallal.