Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a rektori és egyetemi tanári megbízások átadásán a közösségért való cselekvést, a nemzet felemelésének szándékát hangsúlyozta.
Kásler Miklós – utalva a magyarság történetére – úgy fogalmazott: megmaradásunk záloga az a kultúra volt, amit generációk hosszú sora teremtett meg, és az a tudomány, ami a magyar nemzetet felemelte a kultúrnemzetek közé. Az önök elődei hozták létre az első nagy magyar orvosi iskolát, a műszaki tudományokat, tizenhét magyar származású Nobel-díjas van, zenénk meghódította a világot – sorolta a miniszter.
Kitért arra, hogy a magyarság megmaradásában a szellemi javak mellett a fizikai képesség kifejlesztésének is szerepe volt. A miniszter felhívta a megbízásokat átvevők figyelmét elődeik örökségére, akiknek nyomdokába lépnek. A feladatuk, hogy ezt a tudásbázist és szellemi örökséget az utódoknak átadják, és a legkorszerűbb módon tanítsák meg a felnövekvő generációt a legkorszerűbb tudományokra – mondta.
Kitért arra is, hogy a negyedik ipari forradalom korát éljük, nemcsak a világ, az ideológiák, az államformák változnak, hanem a tudományos körülmények is. Ugyanakkor azt soha nem szabad feledni, hogy fundamentum nélkül a felépítmény mindig instabil – fogalmazott Kásler Miklós.