November huszadika a gyermekjogok napja

 

1989-ben november huszadikán fogadták el az ENSZ gyermekjogi egyezményét. Azóta ezen a napon olyat is megtehetnek a gyerekek, amit máskor nem. Emellett arra is próbálják felhívni a figyelmet, hogy a világon sok millió gyereknek sérülnek az alapvető jogai: éheznek, nem járhatnak iskolába, nem kapnak orvosi ellátást.

A hangosbemondót, a naplót és a váltókat is gyerekek kezelték kedden, a hűvösvölgyi kisvasútállomáson. Teljesen átvették az irányítást, a gyermekjogi világnapon minden szolgálatot ők láttak el, képzett kisvasutasok és újoncok közösen.

Országszerte teljesíthetnek vasúti szolgálatot a gyerekek. A MÁV fontosnak tartja, hogy bevonja őket a mindennapokba, ezáltal is népszerűsítve a vasutas szakmát.

Átvették a hatalmat a gyerekek a parlamentben is. Képviselőket, minisztereket választottak. Javaslatokat vitattak meg és döntéseket hoztak. Mátyás király tiszteletére például bevezették az igazság napját.

Az alkalmi országgyűlést hetven állami gondozott gyermek alkotta, az ország minden pontjáról érkeztek. Az ülés után végigvezették őket a parlamentben, megnézhették a díszlépcsőt, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát is.

November 20. 1989 óta a gyermekjogok világnapja, akkor írták alá azt az ENSZ egyezményt, amely kimondja, hogy minden gyermeket megillet a biztonság, a tiszta ivóvíz, az élelmiszer, orvosi ellátás és az, hogy elmondhassák véleményüket. Ezen a napon mindenhol a jogaikra és a védelmükre hívják fel a figyelmet.

Az ENSZ Gyermekalapja szerint világszerte több millió gyerek jogai sérülnek: háborús övezetben, katasztrófa sújtotta helyeken élnek, dolgoztatják őket, sokan nem jutnak el iskolába. Az UNICEF munkáját, és így a nélkülöző gyermekeket a 13666-os adományvonal hívásával, 500 forinttal lehet támogatni.


Gyermekjogok világnapja – Kék színnel világították meg a Müpát