A csecsemőhalandóság 30 százalékkal csökkent az elmúlt három évben

 

Mintegy 30 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon az elmúlt három évben, ami annak köszönhető, hogy a koraszülöttek túlélési esélyei jelentősen javultak – mondta a budapesti Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyetemi docense szombat reggel az M1-en.

Kocsis István a koraszülöttek világnapján elmondta, koraszülöttnek az számít, aki a 37. hét előtt jön világra; az életképesség határa a 23-24. héten van. Az utóbbiakat – ők körülbelül 500 grammal születnek – 50 százalék eséllyel mentik meg szövődmény nélkül – tette hozzá az orvos.

Magyarországon nagyjából 9 százalék körül van a koraszülés aránya, s a cél, hogy ezt a nyugat-európai szintre szorítsák vissza. Ausztriában 1-2 százalékkal jobb ez a mutató – mondta.

Elhangzott az is, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán 6-7 ezer csecsemő jön világra egy évben, vagyis a legtöbb Magyarországon.