Szinte felforrt a bolygó idén nyáron

 

Áder János köztársasági elnök a klímaváltozás elleni fellépés fontosságára hívta fel a budapesti Szerb Antal Gimnázium diákjainak figyelmét.

Előadásában úgy fogalmazott: idén nyáron szinte felforrt a bolygó, amit a több országban pusztító erdőtüzek, aszálykárok, valamint folyók Magyarországon is tapasztalható alacsony vízállása és rekordszámban jelentkező hőhullámok is jól mutatnak, miközben a világ más területein a korábbinál nagyobb áradások és viharok jelentkeztek.

Kiemelte, mára 97 százalékos tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy a Föld felszínének hőmérsékletét a légkörben az emberi tevékenység miatt egyre nagyobb arányban jelen lévő üvegházhatású gázok, elsősorban a szén-dioxid okozza.

Társadalmi konfliktusok

A természeti katasztrófák súlyos társadalmi konfliktusokhoz is vezetnek, hiszen az emberek érthető módon elmenekülnek azokról a területekről, ahol nem biztosítottak a megélhetés feltételei – mutatott rá Áder János. Példaként említette Szíriát, ahol a három évig tartó aszály után polgárháborús helyzet alakult ki.

Áder János köztársasági elnök a klímaváltozásról tartott előadást a budapesti Szerb Antal Gimnáziumban (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

„A víz élet és halál kérdése” – hangsúlyozta az államfő, aki szerint a vizek megóvása nélkül nem teljesíthetők az ENSZ fenntartható fejlődést szolgáló olyan céljai, mint az éhezés és a szegénység felszámolása.

Hulladékszigetek alakultak ki

Elmondta, a vízzel kapcsolatban nemcsak az jelenthet problémát, ha abból kevés áll rendelkezésre. Mint fogalmazott: a túl sok, továbbá a szennyezett víz is drámai helyzetekhez vezet. Áder János utóbbira példaként említette, hogy a Föld népessége másodpercenként 20 ezer darab műanyag palackot használ fel, azoknak pedig csak töredékét hasznosítja újra, így az óceánokban mostanra az űrből is jól látszó hulladékszigetek alakultak ki.

Az államfő bemutatott több, a vízproblémák megoldására szolgáló eljárást, köztük sok magyar találmányt is, így például egy, a szennyvizet növények és állatok segítségével tisztító állomást, egy napenergiával működő kútfúró és víztisztító berendezést, valamint egy, a talajvízmegtartó képességet javító természetesen lebomló permetet.

Védeni kell a környezetet

Áder János emellett arra kérte a diákokat, jövőjük érdekében próbálják ők is védeni környezetüket, például víz- és energiatakarékossággal, továbbá szelektív hulladékgyűjtéssel, illetve a műanyag szatyrok és zacskók használatának mellőzésével. A klímaváltozásról és a vízválságról érdemes beszélni, az ugyanis közös felelősséget és tennivalót jelent – tette hozzá.