Új korszak kezdődhet a balatoni turizmusban

 

Új korszakot nyithat a balatoni turizmusban egy magyar találmány. Benzines jetski-vel – hivatalos magyar nevén vízirobogóval – nem lehet közlekedni a Balatonon, viszont egy hazai cég kifejlesztett egy elektromos változatot. Még az egyik legismertebb balatoni vitorlázó is úgy látja, hogy vonzó lehet sokak számára – közölte az M1 Híradója.

Az új vízijármű 100 százalékban környezetbarát és elektromos meghajtású. A magyar fejlesztésű vízi sporteszközt kishajóvezető engedéllyel lehet kormányozni. Akkumulátorai akár 8 órán át is kitartanak. A végsebessége 55 kilométer/óra.

A hajótest karbonszálas erősítésű, líthium-ion akkumulátorokkal működik, az összsúlya pedig 380 kilogramm. Litkey Farkas világbajnok vitorlázó szerint régi álma teljesülhet a jetskyzés szerelmeseinek az új eszközzel.

Az elektromos jetsky körülbelül kétszer annyiba kerül, mint robbanómotoros rokona, alap áron 40 000 euró, (mintegy 12 millió forint). Ugyanakkor a tervezők szerint lényegesen alacsonyabb a fenntartási és üzemeltetési költsége.