Lakáséttermi szabályozásra lenne szükség

 

Ismét felmerült a lakáséttermek és ételmegosztók szabályozásának kérdése Európában: a lakásmegosztás példáján okulva mielőbbi lépéseket sürget a szakma – írta a Világgazdaság hétfőn.

A szabályozásban vélhetőleg elsőként lépő Olaszországban évi ötezer eurós forgalomban vagy ötszáz vendégben maximálnák a lakáséttermek forgalmát, míg más országokban 7,5 ezer euró is lehet a plafon. Magyarországon még nincsenek pontos adatok a területről, bár a Nébih egy rendelet értelmében már definiálta a lakásétterem fogalmát, a tevékenység végzéséhez pedig a kerületi hivatal külön engedélye szükséges – írta a Világgazdaság.

A vendéglátó vállalkozások magyarországi képviseletei már régóta szorgalmazzák a terület szabályozását – mondta el a lapnak Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke, jelezve azt is, hogy a magyar szakemberek részt vesznek a HOTREC (az EU tagországai szálloda, éttermi, és kávéházi szövetségeinek konföderációja) ezzel foglalkozó munkacsoportjának munkájában.