Befogadó játszóteret avattak Óbudán

 

A fogyatékossággal élő és ép gyerekek előtt is nyitott játszóterek a társadalmi befogadás legjobb színterei lehetnek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Budapesten.

Fülöp Attila egy III. kerületi iskola udvarán vett részt egy a Szerencsejáték Zrt. által finanszírozott befogadó játszótér táblaavatóján. Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmi felelősségvállalás számos módon jelenhet meg, mindenki esetében más formában. Vannak, akik a közösségi felelősségvállalás jegyében önkéntes munkát végeznek, és olyanok is, akik például a befogadó játszóterek megépítésének támogatásáért kiadott sorsjegyek megvásárlásával tesznek jót másokkal.

Úgy fogalmazott: az ember nem magának született, hanem közösségben, és így felelős a közösség tagjaiért. Fülöp Attila emlékeztetett arra is, hogy egy még futó kormányzati program keretében 4 milliárd forint áll rendelkezésre nagy fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek számára azzal a céllal, hogy ép és fogyatékos emberek számára is elérhető kommunikációs szolgáltatásokat biztosítsanak.

Zsiga Marcell a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója azt hangoztatta, a cég a hazai fogyatékosságügy elkötelezett támogatója. Szlogenjüket idézve közölte: hinni kell a szerencsében, de vannak olyan dolgok, amiket nem bízhatnak a szerencsére, és ezekért tenniük kell. Hozzátette, évente több milliárd forintot fordítanak különböző társadalmi célokra, ezek között a fogyatékossággal élő emberek életkörülményeinek javítására.

Kitért arra, a zrt. azt vállalta, hogy a múlt év végén bevezetett Nagykarácsony sorsjegy bevételeiből három, az ép és fogyatékossággal élő gyermekek számára is nyitott játszótér építését finanszírozza, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa szakmai közreműködésével. „A játék összeköt!” elnevezésű program keretében egy-egy sorsjegy megvásárlásával bárki 25 forinttal támogathatta a játszótérfejlesztési programot, így 75 millió forint gyűlt össze.

Az első befogadó játszótér, amelyet ebből a forrásból építenek, a III. kerületi Csillagház általános iskola udvarán áll majd. Egy játszótérépítést Kelet-Magyarországon, egy másikat pedig a Dunántúlon finanszíroznak majd – közölte Zsiga Marcell. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes örömét fejezte ki az integrációt segítő játszótérépítési programért, és azt közölte, minden hasonló kezdeményezést támogatnak. Szerinte a közösségi érzést adó játszótér olyan helyszín, ahol talán a legtöbbet lehet tenni azért, hogy a társadalom még elfogadóbb legyen a fogyatékossággal élő gyerekekkel és szüleikkel.