Megújult a Jahn Ferenc kórház sürgősségi betegellátó osztálya

 

A kormányzati támogatással, az Egészséges Budapest Program (EBP) forrásából megújított részleg mindenben megfelel a modern betegellátás feltételeinek – mondta el Cserháti Péter, a kórházfejlesztésekért felelős miniszteri biztos, és kiemelte: ez a kezdeményezés első elkészült beruházása.

Cserháti Péter kitért arra: 1,5 milliárd forint értékben folyamatban vannak azok a közbeszerzési eljárások, amelyek révén korszerűsödik a kórház orvosi műszerparkja, valamint 1,7 milliárd forint értékben újulhat meg a csepeli telephely. A miniszteri biztos elmondta azt is, hogy az EBP-n belül a járóbeteg-szakrendelőket érintő fejlesztésből is részesül a kórház, ebből az intézményre jutó forrás szintén 1,7 milliárd forint. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház összességében 30 milliárd forintból újulhat meg az EBP keretében – mondta.

Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program koordinációjáért felelős miniszteri biztos (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program koordinációjáért felelős miniszteri biztos (MTI-fotó: Szigetváry Zsolt)

A 2010 előtti kormányok csaknem 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, aminek megszenvedői a Budapesti és Pest megyei kórházak voltak – mondta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón. Az előző uniós ciklusban a központi régió nem juthatott fejlesztési forráshoz, azonban a vidéki kórházak 500 milliárd forintból újulhattak meg. A magyar gazdaság jó teljesítménye viszont lehetővé tette, hogy a kormány elindítsa az Egészséges Budapest Programot, amely az elkövetkező években 700 milliárd forintot biztosít az egészségügyi intézményfejlesztésekre – emelte ki a kormánypárti politikus.

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje; az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke; a Fidesz frakcióvezető-helyettese (MTI Fotó: Soós Lajos)

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje (MTI-fotó: Soós Lajos)

Jelezte ugyanakkor, ezt a pénzt azonban ki lehet dobni az ablakon, ha másra, például bevándorlókra kellene fordítania az országnak. „Súlyos kérdésről van szó, és az ország következő néhány tíz évében vagy az egészségügyre és oktatásra lesz forrás, vagy másra” – mondta.

Kucsák László, a Fidesz országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház sürgősségi betegellátó osztályának fejlesztése már indokolt volt. A munkálatok során az osztály területe 150 négyzetméterrel bővült, összesen 600 négyzetmétert korszerűsítettek – mondta.

Átalakították a mentőbejárót leválasztva a járóbeteg-bejárótól, új váróhelyiséget, vizsgálót és betegmegfigyelőt alakítottak ki, lecserélték, illetve korszerűsítették a klíma- és szellőzőberendezéseket is. Ralovich Zsolt, a kórház főigazgatója elmondta, a sürgősségi betegellátás az átalakítás alatt is folyamatos volt az intézményben, a januárban kezdődött és most befejezett munkálatok alatt 4318 esetet láttak el. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet 1778 ággyal az egyik legnagyobb ellátási területű intézmény, és több szakmában a legmagasabb szintű ellátást nyújtja. A kórház a négy telephelyén 45 ezer fekvőbeteget és egymillió járóbeteget lát el évente.