A héten számos vidéki helyszínen válthatják valóra álmaikat a fogyatékossággal élő emberek, és nyerhetnek bepillantást álommunkájukba. A különleges nyílt napokat a Neked munka, nekem álom! eseménysorozat keretében valósítják meg. Idén 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vesz részt a programban.
Ahogyan arról a Híradó.hu is beszámolt, a program azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a nyitott munkáltatóknak, akik szívesen adnának nekik lehetőséget erre. A program Írországból származik, Job Shadow Day néven ismert, a célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel.
A program 2015-ben indult Budapesten, majd 2016-ban hat városban vált ismerté, tavaly pedig már országossá nőttek ki magát. Az elmúlt években háromszázhúsz fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba.
„Idén a fővárosban és vidéken tizenöt civil szervezet közreműködésével további kétszáz résztvevővel rendezzük meg a nyílt napot. Meggyőződésünk, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják, és ezt hivatott elősegíteni a Neked munka, nekem álom! kezdeményezés is” – mondta el Bíró Veronika, a program vezetője.
Az eseménysorozat március 19-én kezdődött Budapesten, és március 19–23. között rendezték meg a nyílt napokat országszerte. Idén is számos érdekes munkát lehet kipróbálni, kutyakiképző, autószerelő, csecsemőgondozó munkájába is bepillantást nyerhetnek a jelentkezők. A fogadóhelyek között szerepel az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Remodel Stúdió, illetve a Szamos cukrászda is. Az érdeklődőknek sok lehetőségük van: míg valaki cukrászdába, virágboltba vagy könyvkötészetbe látogat el, más a logisztika, a webdizájn vagy a divattervezés világába nyer bepillantást – vagy éppen a közrádió kulisszatitkaival ismerkedhet, ahogyan azt egy látássérült fiatalember is tette hétfőn.
A programba bekapcsolódó munkáltatók esetében nemcsak a cég mutatkozik be a fogyatékossággal élő embereknek, hanem egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló is. A cégek képviselői fogadják a fogyatékossággal élő jelentkezőket, míg a résztvevők nyomon követhetik a fogadó cég egy munkavállalójának a munkanapját.
„Álmodni mindenkinek jogában és hatalmában áll. Álmaink megvalósításához azonban sok mindenre szükségünk van, nem elsősorban pénzre vagy tárgyi javakra, hanem konkrét célok kitűzésére, önbizalomra, érdekeink és igényeink érvényesítésének képességére, élettapasztalatra és bátorságra. A környezetünk, a döntéshozók, a cégvezetők részéről pedig egy kis nyitottságra, odafigyelésre és empátiára. Én szerencsés vagyok, amiért ezeket részben megkaptam, részben önerőből elértem. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy sok fogyatékossággal élő társamnak segítség, támogatás kell ahhoz, hogy közelebb kerülhessenek álmaik megvalósításához. Erre valók az ilyen programok, mint ez a mostani, és azok a lelkes, felkészült és nyitott szakemberek, akik ilyen és hasonló kezdeményezések mögé állnak” – mondta Németh Orsolya a programról.
A Neked munka, nekem álom! kezdeményezés újabb mérföldkövet jelent a fogyatékossággal élő emberek támogatásában és elfogadásában. A szervezők célja, hogy a kezdeményezés elősegítse a fogyatékossággal élők elhelyezkedését, hogy egyre többen tudjanak közülük a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni. További információ a program részleteiről: http://nekedmunka.hu.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja.