A március 15-re szervezett Békemenet a haza pártján áll

 

A haza mellett akarunk kiállni, a szuverenitásunk, a függetlenségünk mellett – mondta Csizmadia László március 15-re szervezett Békemenetről tartott sajtótájékoztatón.

Ennek megfelelően „a melegszívű magyarokból és lengyelekből” álló menetelők „A haza minden előtt” feliratú, Kölcsey Ferenc versét idéző molinó mögött fognak vonulni a Bem tér, Nyugati tér, Alkotmány utca, Kossuth Lajos tér útvonalon; utóbbi helyszínen csatlakoznak az állami ünnepség résztvevőihez – közölte Csizmadia László. A Civil Összefogás Fórum kuratóriumának elnöke a programbejelentő rendezvényen azt mondta: nagyon régen készülnek egy újabb Békemenet megszervezésére, és most úgy érzik, elérkezett az idő.

A programbejelentő rendezvényen azt mondta: nagyon régen készülnek egy újabb Békemenet megszervezésére, és most úgy érzik, elérkezett az idő. A Bem József téren megtartott sajtótájékoztatón a CÖF alapítója elmondta: a nemzeti szuverenitás melletti kiállás nem azt jelenti, hogy megtagadnák Európát. Ugyanakkor fordulatot látnak szükségesnek az Európai Unió vezetésében, az Európai Bizottság működésében: vissza kell adni a hatalmat a népnek – fogalmazott Csizmadia László.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) békemenetének résztvevői haladnak a Hősök terére az Andrássy úton 2014. március 29-én (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) békemenetének résztvevői haladnak a Hősök terére az Andrássy úton 2014. március 29-én (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője, a Békemenet egyik szervezője kiemelte: a közelgő országgyűlési választás legfőbb kérdése, hogy Magyarország megmaradhat-e a saját útján. Ezért fontos, hogy megújult energiát adjanak egymásnak a nemzeti szuverenitás támogatói, a szeretet és az összefogás erejével – mondta az újságíró. Bayer Zsolt publicista, aki ugyancsak rendszeres résztvevője a meneteknek, Bem József életútját felidézve arra hívta fel a figyelmet: Bem apó a szabadságharc leverése után, törökországi száműzetésében azért tért át az iszlám hitre, mert az életét mentve csak így tudta megelőzni, hogy kiadják a cári birodalomnak.

A Békemenet elindítói nem szeretnék, ha újra eljönne az az idő, amikor az életben maradásnak az iszlám hit felvétele lenne a feltétele – fogalmazott. Kitért arra is, hogy 1848–49-hez hasonlóan megint szabadságharcot kell vívnunk. Ma azok ellen „a Brüsszelben tanyázó társadalommérnökök ellen” kell harcolni, akik meghaladottnak tartják a nemzet konstrukcióját, és egy kevert, migránsokkal feltöltött társadalmat képzelnek el. A Békemenet ennek a harcnak a része – mondta Bayer Zsolt.