Nem engedhetjük át a bevándorlásról szóló döntéseket külföldieknek, brüsszelieknek,vagy bárki másnak – ezt mondta a miniszterelnök a dunaújvárosi D+TV-nek adott interjúban. Orbán Viktor kiemelte, a választási kampány szempontjából a legfontosabb dolog, hogy Magyarországot megőrizzük magyar országnak – hangzott el az M1 Híradójában.
„A városnak van jövője, és Dunaújváros az nem egy volt szocialista iparváros, hanem modern európai város” – jegyezte meg a miniszterelnök, aki Dunaújvárosban folytatta kampánykörútját. Orbán Viktor Galambos Dénes, a térség FIDESZ-es országgyűlési képviselőjelöltje mellett kampányolt.
„Dunaújváros a kormánynak becsületbeli ügye” – mondta Orbán Viktor a D+Tv-nek adott interjújában. A miniszterelnök arról beszélt, a fejér megyei település esélyeire 15-20 évvel ezelőtt kevesen fogadtak volna, megnézve azonban a fejlesztéseket nincs ok a szégyenkezésre.
„Dunaújvárosnak sikerült kikapaszkodnia a gödörből”
A kormányfő kiemelte, az egyetemnek is köszönhető, hogy sikerült kikapaszkodnia a településnek a gödörből. A miniszterelnök a Dunaferről is szólt. Orbán Viktor hangsúlyozta, a cégért sokat harcoltak, sokat kellett azért dolgozni, hogy a munkahelyek megmaradjanak, ma már azonban fejlesztés folyik a vállalatnál – tette hozzá.
A kormányfő arról is beszélt, hogy Dunaújváros a Dunaferr és az egyetem mérnökképzése révén megtalálja majd a számítását a Paks II beruházásnál is. Orbán Viktor ugyanakkor felhívta arra is figyelmet, hogy hiába vannak fejlesztések, ha közben az országot nem védjük meg. A miniszterelnök hozzátette, két irányból fenyegeti veszély az országot. Délről a kerítéssel folyamatosan meg kell fogni az illegális migránsokat, Brüsszel pedig ismét azt akarja, hogy döntés szülessen a kötelező kvótákról. A kormány ezt meg akarja akadályozni.
Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2018. február 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Orbán Viktor hozzátette, ehhez kéri az emberek támogatását. A kormányfő azt mondta, ma védelmet, biztonságot, kerítést, határvédelmet, a bevándorlási szándékkal szembeni ellenerőt a kormányzó pártok háza táján találni. Az ellenzék lebontaná a kerítést, megnyitná az országot a migránsok előtt, elfogadná a Soros-féle és Brüsszeli diktátumokat, és átalakulna az ország. Pedig ezt egyikünk sem akarhatja – hangsúlyozta.
Eger volt az első állomás
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Egerben is járt, hogy segítsen összegyűjteni Nyitrai Zsoltnak, a Fidesz-KDNP helyi országgyűlési képviselőjelöltjének ajánló aláírásokat. Orbán Viktor országjáró kampánykörútjának első állomása volt a hevesi megyeszékhely.
Nyitrai Zsolt az országban az elsők között gyűjtötte össze a jelöltté váláshoz szükséges aláírásokat. Az aláírásgyűjtés közben sorra készültek a fényképek a kormányfővel.