Rendkívüli sikert ért el egy magyar hajóépítő cég az egyik legnívósabb nemzetközi megméretésen. A paloznaki Flaar hajóépítő műhely vitorlását az Év Európai Yachtja díjra jelölték, és be is került a legjobb háromba.
Déry Attila tulajdonos, műszaki igazgató az M1-nek elmondta, 2006-ban alapították a céget Mezey Zoltánnal. Első pillanattól kezdve a hajóépítés volt a céljuk, de eleinte egy kis garázsba, pici hajók építésével kezdték. Ahhoz, hogy egy komplett versenyhajót el tudjanak készíteni, el kellett telnie 4-5 évnek. A kezdetekkor hajófejlesztés, alkatrészgyártás volt a fő profiljuk, 2010-ben pedig sikerült vízre tenni az első saját versenyhajójukat.
A Flaar 37-es hajó tókerülő versenyekre épült, karbonszálas szerkezetű. A hajót a Flaar Kft. tervezte, elsősorban Déry Attila munkájával, a kivitelezést pedig Martonvásárban végezték – mondta a tulajdonos.
Mezey Zoltán ügyvezető tulajdonos hozzátette: a versenyben 12 nemzetközi magazin szakújságírói alkották a zsűrit, a hajójuk speciális hajók kategóriában indult egy holland és egy francia kihívóval együtt. A hajó megtervezésekor a cél egy ütőképes versenyhajó kivitelezése volt, amely egy kis csapattal is megvitorlázható – tette hozzá az ügyvezető tulajdonos.