Választási csalásra készülnek Budaörsön?

 

Gyanús kérések érkeztek a budaörsi kormányablakba: egymástól látszólag függetlenül két esetben is arról érdeklődtek a hivatal dolgozóinál, hogyan lehet nagyobb mennyiségű lakcím-bejelentő nyomtatványhoz jutni – hangzott el a TV2 Tények című műsorában péntek este.

Az egyik esetben egy, az épületben dolgozó hölgy faggatta a kormányablak vezetőjét. Sarkadi Andrea szerint a hivatal munkatársa szinte rárontott az ebédszünetben, annyira sürgős volt neki az információk megszerzése. Az ügyintéző hölgy kérdése arra irányult, hogyan lehetne nagyobb számú lakcím-bejelentő laphoz jutni – mondta a település kormányablakának vezetője. Arra a kérdésre, miszerint miért van rájuk szüksége, és mégis mit ért a nagyobb szám alatt, a hölgy kifejtette, hogy körülbelül 500 darabra gondolt.

Az érdeklődés már csak azért is szokatlannak számított, mivel egy-egy ilyen nagyságrendű címváltozást központilag rendeznek, vagyis ilyen esetben semmi szükség a formanyomtatványra – emelte ki a főosztályvezető asszony. Ezek ráadásul szigorú számadású nyomtatványok, melyeket közvetlenül a belügyminisztériumból rendelnek, vagyis magánszemélyek nem juthatnak hozzá ekkora mennyiséghez. A budaörsi országosan is az egyik legjelentősebb forgalmat lebonyolító kormányablak, ahol hozzávetőlegesen havi ezer lakcím-bejelentő nyomtatvány fogy. A Tények stábja a fenn említett „kérdezősködőt” is szerette volna megszólaltatni: a hölgy ugyan nem akart kamera elé állni, annyit azonban elmondott, ő jóhiszeműen járt el – mindössze egy ismerősének próbált segíteni.

A hivatal egy másik alkalmazottját egy férfi kereste fel telefonon, aki azután érdeklődött, honnan juthatna 6000, azaz hatezer darab lakcím-bejelentő nyomtatványhoz. A szóban forgó munkatárs szintén nem volt hajlandó felvállalni arcát – mint azt elmondta, retteg az őt feltárcsázó férfitől, az ugyanis befolyásos és gazdag vállalkozó hírében áll, ezért félti tőle a családját. A hölgy inkább a főnökéhez fordult, sőt, feljegyzést is készített az esetről, hogy így védje meg magát. „Mindjárt tudtam, hogy ez választási csalást jelent” – jegyezte meg a nő.

Nemrég Ungár Klára, liberális politikus egy Facebook-bejegyzésében szólította fel a választópolgárokat arra, jelentkezzenek át egy olyan kerületbe, ahol legyőzhető a Fidesz – egészen pontosan így fogalmazott: „Körülbelül 45-46 helyen nem lehet a Fideszt legyőzni. Aki ott él, nyugodtan jelentkezzen át máshova! Privátban szívesen megírom, hogy honnét, hová érdemes.”

Budaörs Budakeszi választókerületéhez tartozik: a kerületről néhány napja azért lehetett hallani, mert kiderült, a DK Tóth Zoltán választási szakértőt indítja a választáson Szél Bernadettel szemben, az LMP elnökének pedig ez a kerület kiemelten fontos – az érintett körzetet négy éve a fideszes Csenger-Zalán Zsolt nyerte és jelenleg is ő a kormánypárt jelöltje