Így hazudtok ti – I. rész: Pénteken az RTL hazudott a közmédiáról

 

Hangzatos riportban állította az RTL Klub híradója pénteken este, hogy pert nyert a Duna Műsorszolgáltató Zrt., és az MTVA ellen – kár, hogy ez nem igaz.

Az RTL híradója pénteken arról számolt be, pert nyert a Duna Msz., és az MTVA ellen másodfokon is az általuk indított perben. Sajnos mint oly sokszor, most sem sikerült az RTL-nek igazat állítani, ugyanis a pert nem a híradó indította – nem is indíthatta volna, hiszen jogi értelemben nem jogalany -, hanem egy korábbi munkatársuk, az egykor az Átlátszónál, majd most már a Simicska Lajos tulajdonolta Hír TV-ben dolgozó Oroszi Babett újságíró-riporter.

Apróságnak tűnik a csúsztatás, de nem az: a gyanútlan néző úgy érezheti, az RTL híradója képes pert indítani, holott ez egyszerű hazugság, csak jogalanyok – természetes személyek, vállalkozások, jogi személyiséggel rendelkező társaságok – ellen lehet pereskedni idehaza, és csak ilyen jogi személyiségek indíthatnak pereket. Nagy kár, hogy az RTL híradónak most pénteken is fontosabb volt a saját jelentőségének túlhangsúlyozása, az önnön nagyszerűségére való hivatkozás, mint az igazság kibontása.

Nem ez az első alkalom, hogy hazudnak

Még májusban történt, hogy hangzatos címekkel állított valótlanságokat a netes sajtó nagy része az M1 egyik híradós anyagával kapcsolatban. Írásaikban az ismert portálok azt állították, az M1 a legfőbb iráni vallási vezetőre hivatkozva gyalázta Soros Györgyöt. Ez azonban nem volt igaz: az M1 híradós anyaga a New York Times összefoglalóját idézte Sorossal kapcsolatban.

Nyáron a vizes vébé előtt, még mielőtt egyáltalán elkezdődött volna Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, a kormánykritikus sajtó folyamatosan hergelte az embereket az esemény ellen. Azt bizonygatták olvasóiknak és nézőiknek, hogy a FINA2017-tel semmi sincs rendben.

Az Index ráadásul annyira mélyre süllyedt, hogy konkrétan egy facebookos trollkodást és ál-munkaajánlatot vett készpénznek, csak azért, hogy lejárathassák a szervezést.

A HVG.hu-t sem kell félteni: július közepén Áder János köztársasági elnököt keverték megalapozatlan híresztelésbe a portálon, azonban hamar kiderült, a fele sem igaz a hápogó kacsának. Hozták ugyanis a bombasztikus hírt: kifütyülték az államfőt a Déli pályaudvaron, mégpedig egy, a helyszínen jelenlévő olvasójuk szerint. A HVG minden szakmaiságot nélkülözve nem ellenőrizte le az információ valódiságát, hanem ahogy náluk ez megszokott, egy bombasztikus címmel azonnal kitette azt a portál nyitóoldalára.

Nemrég pedig a Soros-féle 444.hu a kiadóját meszelték el jogerősen, miután hazudtak Kálomista Gábor producerről. Kétmilliójuk bánta.