logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Meg akarta erőszakolni áldozatát egy török férfi Szegeden

Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben, a bíróság elrendelte a letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni érkezett szegedi ismerőséhez. Szerda éjjel ismerkedett meg a későbbi sértettel az egyik belvárosi szórakozóhelyen, ahonnan hajnali három körül távoztak.

A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben, és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni. A nő karját megragadva felrángatta a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte.

A sértett ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, aminek csak az vetett véget, hogy a lakásba hazaérkezett a gyanúsított ismerőse, akinek közbelépésére a nő távozhatott.

A sértettnek könnyebb sérülései keletkeztek. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be – tudatta a csoportvezető ügyész.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még