logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nem volt védőburkolat, a gép levágta az ujját

Egy miskolci csomagolóanyag-gyárban több munkavédelmi előírást is megszegtek, ami miatt az egyik munkásnak több ujját levágta az egyik gép. A bíróság ítéletet hozott a telephely vezetőjével szemben – számolt be az Origo.hu.

Egy csomagolóanyag gyártásával foglalkozó cég miskolci telephelyén 2019 nyarán egy egyedi gyártású, házilagos kivitelezésben gyártott, mechanikusan állítható, elektromos hengersáncoló géppel dolgozott a férfi, amin nem volt semmilyen védőburkolat. Így fordulhatott elő, hogy

munka közben a sértett négy ujja a gépbe került, és a forgókések azonnal amputálták az ujjak felső ízeit.

A férfi segélykiáltásait az egyik kollégája hallotta meg, aki – vészleállító hiányában – az asztallap alá tett kapcsolóval tudta leállítani a gépet. Ezek után csak úgy tudták kiszabadítani a sérült kezét, hogy a hengereket az ellenkező irányba forgatták.

A bíróság a cég vezetőjét és egyben karbantartóját vétkesnek találta egy alkalmazottat ért, maradandó fogyatékossággal végződő baleset bekövetkezésében, és foglalkozás körében gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés miatt 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi büntetlen előéletű, jelentős kártérítést fizetett a munkásnak, aki megbocsátott neki. Az ítélet jogerős.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még