logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elszakadt inge miatt támadt sógorára – videón a dulakodás

| Szerző: hirado.hu
Garázdaság és rongálás vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség. A fiatal kiakadt az elszakadt inge miatt, nem csak a sógorára támadt, de a liftajtót is ütlegelte.

A vádirat szerint az elkövető, egy huszonéves helybeli fiatal a rokonával szórakozott május 1-jén, miközben mindketten szeszes italt fogyasztottak. Késő este, fél tizenegy körül indultak haza a sógor lakásába, amikor szóváltás alakult ki közöttük.

Az ügyészség közleménye szerint vitájuk során a vádlott többször meglökte a másik férfit, aki védekezésképpen az elkövető ingébe kapaszkodott, amely ettől elszakadt, a vádlott pedig ideges lett.

A férfi még a lépcsőházba érve is az elszakadt ingét sérelmezte, és újfent szóváltásba került a sógorával, akit meglökött, majd kétszer is nagy erővel a lépcsőházi ajtónak taszított, végül, hogy indulatát levezesse, ököllel a liftajtó üveges részébe ütött, amitől az üveg kitörött és liftajtóban 50 800 forintos kár keletkezett.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és az elkövetővel szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ide kattintva megnézheti a videót!

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még