logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Orvosra kellett a pénz az embercsempésznek

Első fokon négy év börtönbüntetéssel sújtott a Makói Járásbíróság egy ukrán férfit, aki határsértők Nyugat-Európába csempészésében vett részt – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

A vádlottat vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi a gyógykezeléséhez szükséges pénz reményében állapodott meg megbízóival abban, hogy határsértőket csempész a román–magyar határtérségből Nyugat-Európába.

A vádlott július 2-án hajnalban felvett az általa vezetett gépkocsiba Kiszombor külterületén 13 határsértőt, akiket röviddel azt megelőzően embercsempészek juttattak át a román–magyar zöldhatáron.

Győrbe szállította a határsértőket, ahol átadta utasait a továbbszállítást végzőknek, majd visszaindult Szeged irányába. Még aznap délután három óra körül 12, magát szír állampolgárnak és egy magát palesztinnak valló embert vett föl, és újra elindult a nyugati határ irányába. A vádlottat mobilalkalmazáson keresztül folyamatosan irányították megbízói, hogy milyen útvonalon és merre haladjon. A rendőrök azonban Makó belterületén megállították járművét, a férfit őrizetbe vették, utasait előállították.

Az illegális határátlépőket a vajdasági Zomborban levő táborból juttatták át előbb a szerb–román, majd a román–magyar zöldhatáron. A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be – tudatta a csoportvezető ügyész.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még