Elszabadult pótkocsi gázolt halálra egy embert

 

Halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken. A rendőrség tájékoztatása szerint egy szerelőkocsi sodort el egy munkást a metró alagútjában; az ügyben büntetőeljárást indítottak. A főpolgármester részvétét fejezte ki az áldozat családjának és hozzátartozóinak.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI-nek megerősítette, hogy a baleset következtében egy ember meghalt. Rajta kívül egy ember súlyosan, egy ember könnyebben megsérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 13 óra 59 perckor kaptak bejelentés arról, hogy a 3-as metró felújítása során a Corvin-negyed és a Kálvin tér megálló között eddig tisztázatlan körülmények között egy szerelőkocsi elsodort egy alagútban tartózkodó munkást. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A munkahelyi balesetben más is megsérült. A BRFK szakértők bevonásával a vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen a történtek kivizsgálására.

A BKV Zrt. az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a baleset a felújítást végző vállalkozó munkaterületén történt, a vállalkozó eszközeit használva, és a balesetben sérültek is a vállalkozó munkavállalói. A cég együttérzését és részvétét fejezte ki az érintetteknek és hozzátartozóiknak.

Közleményük szerint a halálos áldozattal járó baleset körülményeinek kivizsgálása jelenleg is zajlik. A történtekről részletes tájékoztatást későbbre ígértek.

Karácsony Gergely főpolgármester péntek délután a Facebook-oldalán azt írta: tájékoztatták arról, hogy halálos baleset történt az 3-as metró felújításának munkálatai során. „A BKV Zrt. és magam is őszinte részvétünket fejezzük ki a munkahelyi balesetben elhunyt munkatárs családjának és kollégáinak” – írta.

Bejegyzésében a főpolgármester is azt közölte: egyelőre annyit tudnak, hogy a baleset a felújítást végző vállalkozó munkaterületén történt, az alvállalkozó eszközeit használva, és a balesetben elhunyt ember és sérülést szenvedett társa is a felújítást végző alvállalkozó munkavállalói. Az esetet a BKV a katasztrófavédelem bevonásával vizsgálja – tette hozzá.

A címlapfotó illusztráció.