A lefolyóban próbálták eltüntetni a kábítószert

 

A Pest megyei felderítők kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak két férfit és egy nőt, két társuknak kábítószer birtoklása miatt kell felelniük. A rajtaütésen Gy. Zsolt és E. Mónika hiába próbálkozott, már nem volt idejük a lefolyóban eltüntetni az anyagot, a fehér porral szennyezett tasakot megtalálták és lefoglalták a rendőrök.

Fót, 2021. július 30. Kábítószergyanús növények egy fóti házban (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A Pest megyei felderítők több hónapot dolgoztak az ügyön, értékelték elemezték az információikat, mire kedden egy időben ütöttek rajta a tetteseken Fóton és Budapesten. Elfogták a 49 éves Gy. Zsoltot, élettársát, a 48 éves E. Mónikát, a 31 éves T. Márkot, a 34 éves M. Brigittát és a 31 éves V. Sándort. Mindenhol kutatást tartottak – olvasható a rendőrség honlapján.

T. Márktól bruttó 47,3 gramm kábítószergyanús fehér por került elő, az előzetes szakértői vizsgálat alapján amphetamin. A nyomozók lefoglaltak még négy tő kábítószergyanús növényt, a növények termesztéséhez szükséges lámpákat és szellőztető rendszert, egy digitális mérleget, valamint a kábítószer porciózására használható alufólia-tekercset.

Kábítószer-kereskedelemmel és birtoklással kapcsolatban egy férfit fognak el Fóton (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A rajtaütésen Gy. Zsolt és E. Mónika hiába próbálkozott, már nem volt idejük a lefolyóban eltüntetni az anyagot, a fehér porral szennyezett tasakot megtalálták és lefoglalták a rendőrök. További közel 5.5 millió forintot, 6000 eurot, 110 usa dollárt 10 angol fontot és 20 gramm arany ékszert vettek zár alá a nyomozók.

M. Brigittától egy cigarettatartóban fehér porral szennyezett nylontasakot, és cigarettát, V. Sándor otthonában egy zöld növényi törmelékkel szennyezett tálcát és egy fehér poros tasakot foglaltak le a rendőrök, mindenkit előállítottak.

Fót, 2021. július 30. Fehér port tartalmazó nylontasak egy fóti házban (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Volt, aki nem vallott, többen azonban elismerték, hogy kábítószerfogyasztók. Azt, hogy ezzel bármelyikük kereskedett volna mindannyian tagadták.

Az őrizetbe vett Gy. Zsolt és T. Márk, valamint a szabadlábon védekező E. Mónika ellen kábítószer-kereskedelem bűntette, míg két társuk ellen kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya.